Bajba került a rózsaszín trikós a Giro d'Italia egyik legnehezebb szakaszán
Daniel Martin fontos mérföldkövet ért el pályafutásában, nem Valter Attiláról szólt ez az etap.
Daniel Martin fontos mérföldkövet ért el pályafutásában, nem Valter Attiláról szólt ez az etap.
Testközelből még szürreálisabbnak tűnik, amit a világ legjobb országúti kerékpárosai csinálnak. Ezt egyszer minden sportkedvelőnek látnia kell.
Továbbra is vezeti az összetettet a vasárnapi, hegyes szakasz előtt.
Először áll magyar az első helyen az egyik legjelentősebb kerékpáros körversenyen.
Meglepetésre Tim Merlier nyerte a második szakaszt.
Valter Attila mellett Dina Mártont is az indulók között köszönthetjük a szombaton rajtoló Giro d'Italián.
A 22 éves magyar kerékpáros remek formában várhatja az olasz körversenyt.
Két egyéni időfutam és hat hegyi befutós szakasz vár a valószínűleg több magyarral a soraiban elrajtoló mezőnyre májusban.
Alig három és fél hónap volt, mégis az elmúlt tíz év legemlékezetesebb szezonját hozta a 2020-as év.
Szerencsére egyik sem köthető Valter Attila nevéhez.
Egy igazságtalan eltiltás akadályozta meg az egyik legnépszerűbb bringást, hogy a legnagyobbá váljon.
Az egyelőre még kérdéses, hogy a Girót megrendezik-e.
Labdarúgásban Eb-meccs lesz Budapesten és a Giro három szakasza is Magyarországon lesz.
A világ egyik legnagyobb kerékpáros körversenye idén Budapestről rajtol.
A magyarországi útvonalak látványos turisztikai célpontok mentén haladnak majd el.
Három szakasz lesz 2020-ban Magyarországon, utána Olaszországban folytatódik a verseny.
Az olasz Cataldo nyerte a szakaszt, Roglic időt vesztett az összetettben.
A szakaszgyőzelmet a szökevények közül egy hazai versenyző nyerte.
A favorit Dumoulin bukott, és négyperces hátránnyal ért célba.
Simon Yates növelte az előnyét összetettben.