Óriási botrány: rendőrökkel verekedtek a szurkolók az Európa-liga meccs után - videó
A brightoni vasútállomáson tört ki a tömegverekedés.
A brightoni vasútállomáson tört ki a tömegverekedés.
Pedig a rendőrség mindent megtett, hogy szétválassza egymástól a két tábort.
Paulo Costa, ha már nem léphetett oktagonba, legalább egy pofont kiosztott.
Mindkét futballista nagy bajba került.
Az egész egy lökésből indult, az argentin sztár nem csak a góljaival hívja fel magára a figyelmet Miamiban.
Rendőröket kellett hívni a halotti torra.
Fernando Torrest kiállította a játékvezető.
A kisegített riporter sem maradt csöndben, ezt gondolja a Forma-1 legendájáról.
A Millwall dühös szurkolói rátámadtak az ellenfél drukkereit szállító buszra.
Sztanyiszlav Csercseszov megszólalt a Fradi 10 millió eurós kiszemeltjéről, szenzáció a Premier League-ben.
Jokic történelmi teljesítménye ellenére kikapott a Denver.
Ez már nem az első eset, korábban is volt már példa konfliktusra az edző és a magyar focista között.
A BKV Előre jelenleg vizsgálja az esetet, aki cselekedetével árt az egyesület jó hírnevének, attól megválnak.
A német lap információja szerint a fegyelem hiánya okozta a feszültséget.
A Tottenham korábbi játékosa egyre lejjebb süllyed, a nevetőgáz-balhéja a jéghegy csúcsa.
A dél-amerikai együttes kapusát őrizetbe is vették.
A portugál edző ott sem lehetett volna, Claudio Lotito alaposan kiosztotta az öt piros lapot hozó rangadó után.
Épp csapata gólját ünnepelte a fiatal játékos, amikor váratlanul rátámadtak.
Spanyolországban csaptak össze a Real Sociedad és a Roma szimpatizánsai.
A találkozó végén történt események miatt elszabadultak az indulatok.