Meghalt Jantyik Csaba

gyász, gyertya, mécses, halál, halálhír,
Vágólapra másolva!
59 éves korában meghalt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.
Vágólapra másolva!

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja.”

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. 1982-ben a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ahol Horvai István és Kapás Dezső osztályába járt. Diplomáját 1987-ben vette át – írta a Színház online.

A debreceni Csokonai Színházban több műfajban is kipróbálhatta magát, Shakespeare-, Molière- és Schiller-főszerepek mellett modern klasszikus darabokban is játszott. , a musical műfajának hőseit, valamint operettbonvivánok sorát. Ebben az időszakban folyamatosan tanított és rendezett is. Számos nívódíj mellett a Debrecen Kultúrájáért díjjal is kitüntették.

2001-ben szerződött az Operettszínházhoz, ahol A muzsika hangja cím musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az Operettszínházban: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.