Vágólapra másolva!
A Manchester United legyőzését követően újabb jelentős feladat vár Gera Zoltán csapatára, a Fulhamre, amely ezúttal a Liverpoolt fogadja.  A listavezetőre is komoly erőpróba vár, hiszen az ötödik helyen álló Aston Villa látogat az Old Traffordra.

Középcsapatoknál teendő látogatással folytatja szereplését, egyúttal saját külön párviadalát is a két spanyol élcsapat, a 69 ponttal vezető FC Barcelona és a 63 pontos Real Madrid a Primera División, amelyben e hét végén a 29. fordulót bonyolítják le.

A Barca a 9. helyen álló Real Valladolidnál vendégeskedik, s 10 fordulóval a vége előtt egyre fokozódó győzelmi kényszer alatt játszik, a kérdés tehát, hogy bírja-e a társaság a terhet továbbra is ugyanúgy, mint eddig. A kötelező siker persze nyomaszthatja az üldözést kitartóan folytató bajnoki címvédőt is, amely utóbbi 13 mecséből 12-t megnyert. A Real most ahhoz a nyolcadik helyezett Malagához látogat, amely két hete a Barcelonától féltucat gólt kapott. Nyilvánvaló, hogy Raúlék beérnék kevesebbel is, a lényeg számukra is az, hogy meglegyen az újabb három pont.

Gyakorlatilag ugyanezt fogalmazta meg Silvinho, az éllovas katalán együttes brazil védője is, mondván: "nem engedhetünk meg magunknak rossz hetet", arra is célozva ezzel, hogy a Valladolid után már szerdán, a Bajnokok Ligájában hazai pályán, a Camp Nou Stadionban lesz újabb fellépésük: a negyeddöntős párharc nyitánya a német sztárcsapat, a Bayern München ellen. "Derűlátóak vagyunk, és dolgozunk keményen tovább, hogy minden fronton eredményesen helytálljunk" - tette hozzá. Pep Guardiola csapatának optimizmusát táplálhatja, hogy ismét rendelkezésre áll a sérüléséből felépült válogatott hátvéd, Carles Puyol, továbbá a középpálya két kiválósága, Andres Iniesta és Yaya Toure is.

A BL-től már elbúcsúzott, így nemzetközi kötelezettség nélkül maradt Real ugyanakkor jobban beoszthatja az energiáit, mert míg a Barca egy harmadik sorozatban, a Spanyol Kupa döntőjében is érdekelt, a fővárosiak immár kizárólag a bajnokságban, illetve annak megnyerésében reménykedhetnek. Ehhez viszont nyerniük kell a Málaga otthonában.

A táblázat harmadikját, az 54 pontos Sevillát az andalúz derbin a kiesés ellen küzdő Recreativo Huelva várja, míg a negyedik helyezett Villarreal (48 pont) az alsóházhoz tartozó Almeríához látogat. Az első osztály egyetlen magyarját, Vadócz Krisztiánt foglalkoztató, a 20 csapatos első osztályban 18. Osasuna az 5. pozíció tulajdonosánál, a 43 pontos Atlético Madridnál vendégszerepel, s már egyetlen pont elhozatala is hatalmas sikernek minősülne.

Primera División, 29. forduló, szombat:
Almería - Villarreal 20
Athletic Bilbao - Real Mallorca 20
Real Betis - Numancia 20
Recreativo Huelva - Sevilla 20
Valladolid - FC Barcelona 20
Málaga - Real Madrid 22

vasárnap:
Atlético Madrid - Osasuna 17
Espanyol - Deportivo La Coruna 17
Valencia - Getafe 19
Sporting Gijon - Racing Santander 21