Vágólapra másolva!
A Manchester United legyőzését követően újabb jelentős feladat vár Gera Zoltán csapatára, a Fulhamre, amely ezúttal a Liverpoolt fogadja.  A listavezetőre is komoly erőpróba vár, hiszen az ötödik helyen álló Aston Villa látogat az Old Traffordra.

A hétközi világbajnoki selejtezőkön több olasz csapat is elvesztette egy-egy meghatározó futballistáját, így nélkülük kerül sor a bajnokság 30. fordulójára.
A címvédő, egyben listavezető Internazionale a szezonban eddig fantasztikusan teljesítő brazil jobbhátvédje, Maicon nélkül lesz kénytelen befejezni a szezont, aki az Ecuador elleni összecsapáson dőlt ki a sorból.

"Maicon az idény utolsó mérkőzésén fog pályára lépni, amikor a bajnoki címet ünnepeljük" - mondta rendkívül magabiztosan José Mourinho, a kék-feketék mestere, aki arról nem is szólt, hogy vasárnap a bárkire veszélyes Udinese otthonában kell helyt állni tanítványainak. Igaz, a hazaiaknak legjobb támadójuk, a Montenegró ellen térdsérülést szenvedett Antonio Di Natale nélkül kénytelen pályára lépni.

A negyedik helyen álló Genoa az argentin Diego Militót veszítette el, így nélküle látogat a Reggina otthonába. A második Juventus a remek formában lévő Chievót, a harmadik AC Milan pedig a Leccét fogadja.

Serie A, 30. forduló, vasárnap:
Atalanta - Fiorentina 13
AS Roma - Bologna 15
Cagliari - Catania 15
Juventus - Chievo 15
Palermo - Torino 15
Reggina - Genoa
Sampdoria - Napoli 15
Siena - SS Lazio 15
Udinese - Internazionale 19
AC Milan - Lecce 21