Megvan az első férfi döntős a Roland Garroson
Wawrinka közel négy óra alatt verte meg Tsongát.
Wawrinka közel négy óra alatt verte meg Tsongát.
Nem jutott a négy közé, szettet sem nyert Wawrinka ellen.
A svájci teniszező másodszor hagyta ott feleségét és kislányát.
Kizúgott a miami tornán, akárcsak Wawrinka. Serenáék nem hibáztak.
Szetthátrányból verte a címvédő Berdychet Rotterdamban.
Wawrinka kétszer is egyenlített, de a döntő játszmában perecelt.
Madison Keys legyőzte Venust, így a két testvér nem játszhat az elődöntőben.
Muguruza a Roland Garroson legyőzte. Továbbjutott a férfi cvímvédő is az Australian Openen.
Az amerikai teniszező négy éve jutott el utoljára egy Grand Slam-torna 4. fordulójáig.
Most tért vissza a vakbélműtét után, csak két játékot nyert Murray ellen.
A Davis-kupa döntőjében szettet sem tudott nyerni. Szerencséjére Wawrinka győzött közel 30 ezer néző előtt.
A felesége miatt civakodott Wawrinkával a DK-döntő előtt.
Negyedszer döntőzött Monte-Carlóban, negyedszer is kikapott. Most Wawrinka verte.
Stanislas Wawrinka otthagyta a családját, talált egy pszichológusnak is beillő edzőt, és a karjára tetováltatta a szívós lúzerek himnuszát, hogy 28 éves korára azért is nyerjen egy Grand Slamet.
Az atomtenisz és a világelső sérülése egyaránt kellett az első GS-győzelméhez.
Egyszer sem veszítette el az adogatójátékát a 3 és fél órás elődöntőben az AusOpenen.
Wawrinka jégfürdőre vágyik, Djokovic csalódott, Ivanovic kiesett.