Vágólapra másolva!
Nem fogják január 21-ét sikeres napként elkönyvelni a szerb tenisztörténelemben: a melbourne-i Australian Openen előbb a Serena Williamst búcsúztató Ana Ivanovic búcsúzott a negyeddöntőben, majd a férfiaknál a címvédő Novak Djokovic is kiesett.

Az előző fordulóban a világelső Serena Williamset búcsúztató Ana Ivanovic számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A 2008-ban Roland Garros-győztes szerb játékost kedden a mindössze 19 éves kanadai Eugenie Bouchard verte, szetthátrányból fordítva. A tavalyi év női újoncává választott játékos még csak a negyedik Grand Slam-tornáján vesz részt.

A férfiaknál Stanislas Wawrinka négyórás csatába, öt szettben legyőzte a címvédő és négyszeres bajnok Novak Djokovicot A sorozatban 15. Grand Slam-elődöntőjére készülő szerb játékos 1-2-es szetthátrányból még kiegyenlített, de az utolsó felvonásban 7:8-nál, saját adogatásánál megremegett a keze. Tavaly a küzdelmük 5 óra 2 percig tartott - az volt az év leghosszabb GS-meccse -, majd a szeptemberi US Openen a négy között Djokovic ismét öt szettben bizonyult jobbnak lausanne-i riválisánál.

A Boris Becker által edzett belgrádi játékos 28 győzelem után kapott ki - legutóbb a US Open szeptemberi fináléjában maradt alul -, a Melbourne Parkban pedig egyhuzamban 25 sikernél tartott. Wawrinka élete második GS-elődöntőjében a cseh Tomas Berdychhel találkozik, aki ellen 7-5-re vezet a különpárharcukban.

"Djokovic egy igazi nagy bajnok, aki sohasem adja fel. Nagyon boldog vagyok, hogy legyőztem" - nyilatkozta Wawrinka. "Csak arra koncentráltam, hogy pontról pontra haladjak. Agresszívnak kellett maradnom, és nem adhattam fel. Fáradt és kicsit ideges voltam, jól fog esni most egy jégfürdő."

"Wawrinka bizonyította, hogy mentálisan erős, ezért megérdemelte a győzelmet. Csalódott vagyok, de el kell fogadnom, hogy nem nyerhetek mindig. Büszke lehetek magamra, mivel mindent megtettem a sikerért" - mondta Djokovic.

A junioroknál az egyesben a nyitókörben kiesett Stollár Fanny párosban a brit Isabelle Wallace-szal az oldalán bejutott a második fordulóba, miután döntő rövidítésben legyőzte a Jana Fett, Margot Yerolymos horvát, francia duót.

Eredmények, negyeddöntők, nők:
Li (kínai, 4.) - Pennetta (olasz, 28.) 6:2, 6:2
Bouchard (kanadai, 30.) - Ivanovic (szerb, 14.) 5:7, 7:5, 6:2

junior páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Stollár Fanny, Isabelle Wallace (magyar, brit, 5.) - Jana Fett, Margot Yerolymos (horvát, francia) 3:6, 6:3, 12-10

férfiak:
Wawrinka (svájci, 8.) - Djokovic (szerb, 2.) 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7
Berdych (cseh, 7.) - Ferrer (spanyol, 3.) 6:1, 6:4, 2:6, 6:4