Kereső kifejezés törlése
Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovat
Sport

kiemelt sportcikk

2014. 02. 14.

Csalók és dilettánsok verik szét a magyar ralit

A versenyzők tesznek a szabályokra, a ralitúrások légpuskával menekülnek a szétesett szövetség elől. Hogy került ekkora gödörbe a pár éve még tündöklő magyar rali?

2014. 02. 14.

Hanga Ádámot újabb NBA-csapatok figyelik

A spanyol Laboralban játszó kosarast korábban már draftolta a San Antonio Spurs. Dávid Kornél szerint reális az NBA-szereplése, bár nem most.

2014. 02. 13.

Mi lesz a 748 perce góltalan Szalaival?

A magyar válogatott eddigi első számú csatára hónapok óta gólképtelen, az utóbbi időben már alig játszik a Schalkéban. Mire mehet Szalai Ádám a holland válogatott Huntelaar árnyékában?

2014. 02. 12.

Miklós Edit egyszer olimpiai bajnok lesz?

A magyar síző 7. helye olyan, mintha Baumgartner betört volna a Forma-1 élbolyába. Pedig mostoha körülmények között készült, az állami pénz is csak Szocsiban jött meg.

2014. 02. 06.

Még a BS leégését nyögi a magyar műkorcsolya

1960 óta először rendezik magyar műkorcsolyázók nélkül a téli olimpiát. Nincs elég edzéslehetőség, de a milliárdos állami támogatás miatt talán mégsem sötét a jövő.

2014. 02. 05.

NB I-es tehetségkutató lett a válogatott keretből

Pintér Attila Törökországban edzőtáborozó gigakeretéből épp csak a legjobb légiósok hiányoznak. Mi értelme így ennek?

2014. 02. 01.

Ő még Jordannél is fontosabb volt az NBA-nek

David Stern harminc év után elhagyja az általa felépített kosárlabdaligát. Szerette a játékosokat, tudta, hogy kell pénzt csinálni, és összehozta a Dream Teamet. Nélküle egész már lenne a kosárlabda, mint amilyennek ismerjük.

2014. 01. 29.

Nem könnyű úgy kimenni az olimpiára, hogy itthon utálnak

Képtelen volt a versenyzők számára érthetően lebonyolítani a téli olimpiai kvalifikációt a Magyar Síszövetség. Nem akartak nagyot égni Szocsiban, de közben két barát egymásnak ugrott.

2014. 01. 25.

Rosell lemondásával dőlhet a Barca-dominó

A Barcelona távozó vezetőjének elnöksége alatt a csapat végigverte Európát, de a Neymar-ügy azokat látszik igazolni, akik a klub szellemiségétől idegennek érezték őt.

2014. 01. 24.

Miért rohant le a pályáról az öntörvényű milliárdos?

Matyi Dezső üzletembert nem fogadták el a pécsi szurkolók, a távozásával mégis nagyon rosszul jár a klub. Egy államosítás lehetett az utolsó csepp a pohárban.

2014. 01. 22.

"Próbálok nem gondolni a fenyegetésre" - magyar készülődés a téli olimpiára

A Szocsiba készülő magyar sportolók és sportvezetők nyugtalanítónak tartják a terrorveszélyt, de az eszükbe sem jut, hogy emiatt ki kellene hagyni a játékokat.

2014. 01. 15.

Betört a kirakat Kassai mögött

Miért nem utazik Kassai Viktor a vébére? Az európai bírókeretet szinte teljesen lecserélték, de Bede Ferenc szerint az MLSZ sem menedzseli jól a magyar játékvezetőket.

2014. 01. 13.

Bőgőmasinából kétszeres aranylabdás

Szegény családban született, apja alkoholista, testvére kábítószerfüggő volt, meg kellett operálni a szívét, elátkozta egy varázsló. De másodszor is megcsinálta.

2014. 01. 11.

A halálcsoportban sem reménytelen a helyzetünk

Az Eb-bravúr és a sima kiesés is benne van a férfikézi-válogatottban. Vasárnap a spanyolok ellen kezd a magyar csapat, már Rióra is gondolni kell.

2014. 01. 07.

Most aztán tényleg kijutunk az Eb-re

Mit keres ennyi győri a válogatottban? A légiós egyenlő az NB I-es focistával? Husztira van még esély? Kérdések, amikre kaptunk is választ, meg nem is.

2014. 01. 06.

Az Eb-n már nem lehet kísérletezni

Mocsai kapitány szerint szorít a sportfinanszírozási rendszerből fakadó eredménykényszer.

2013. 12. 30.

Ne higgy el mindent!

Kijutunk a vébére, külföldi sztárkapitányunk lesz, megverjük Vettelt, sosem doppingoltam. Az év blöffjei.

2013. 12. 17.

Csak egymást nem verik a Gyurta testvérek

Dániel után Gergely is megnyerte első komoly aranyérmét. Apjuk szerint mintatestvérek, és egymásból merítenek erőt.

2013. 12. 13.

Nógrádba gyertek focistáért!

"Amíg megy a szájalás, nincs foci!” - ennél súlyosabb fenyegetés nincs a zagyvapálfalvi telepen. A nógrádi Mourinho nem a langyos akadémisták közül, hanem a szegénysorok grundjain keres jó focistákat. Velük a magyar válogatottat is gatyába rázná.

2024. 05. 02.

Mbappé és a PSG padlóra került a dortmundi pokolban

A Dortmund elleni vereség után a PSG sztárjai biztosak benne, hogy hazai pályán kiharcolják a döntőbe jutást.

2024. 04. 12.

Szoboszlai Dominik lett a bűnbak, de tényleg ő volt a legrosszabb a pályán?

Szokatlanul rossz értékeléseket kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Döbbenetes, amit Milák Kristóf művel az úszóbajnokságon

A 200 méteres pillangóúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója tönkreverte a mezőnyt.

2024. 04. 09.

Milák Kristóf egy világhírű edzővel készülhetett titokban Ausztráliában?

Az ausztrál edzőnek hasonló a habitusa, mint Hosszú Katinka korábbi férjének.

2024. 05. 05.

Világranglista versenyt nyert a golfozó Ifj. Sárközi Richárd

Nehezített körülmények között, ítéletidőben tudta legyőzni a többieket a tehetséges magyar golfozó.

2024. 04. 10.

Meggyilkolta a gyönyörű focistanőt volt férje, miközben gyerekük a szomszéd szobában játszott

A férfi, miután megfojtotta a nőt, egy ablakba kitett táblával üzent a szomszédoknak, hogy a gyerek egyedül van a lakásban.

2024. 04. 01.

Mindenki a világ legrosszabb szabadrúgásán röhög - videó

Erre a bravúrra akkor sem lenne megint képes, ha százszor újrapróbálkozna.

Négy halott és rengeteg sérült: itt vannak a borzalmas részletek az esztergomi ralibalesetről

A nézők közé rohant egy versenyautó. Megrázó felvétel is készült a tömegkatasztrófáról.