Anya, fogadj el olyannak, amilyen én vagyok!

Mikor és hogyan mondjuk meg a gyerekeknek, ha úgy döntöttünk, elválunk? Miért ringatják magukat a gyerekek a hiszti után? Érdemes bölcsibe adni egy anyás, ragaszkodó kisfiút, ha nem muszáj? Szabad egy hároméves kisfiút idősebb testvéréhez hasonlítgatni? Baj-e az, ha lassabban tanul meg dolgokat, figyelme szétszórtabb, és sokkal fegyelmezetlenebb?

Van egy 3 és fél éves kisfiam és egy 9 éves lányom. A lányom okos, intelligens, emelt szintű, kéttannyelvű általános iskolába jár. Korán kezdett járni, korán beszélt - egyéves korában. Választékosan, szabatosan beszél, az angol nyelvet jól érti, oviban középső csoportban kezdte. 6 évesen az iskolába felvételi rendszeren jutott be, akkor az IQ-ja 140-es volt.

A problémám tulajdonképpen a kisfiammal van, hiszen ő meg se közelíti nővére fejlettségét. Állandóan hasonlítgatom, hogy a nővére ilyen idős korában miket tudott már. Teljesen el vagyok keseredve, mert a kisfiam később kezdett járni (1 évesen), sokkal később kezdett beszélni (2,5 évesen), a szavak kiejtése nem helyes, gyakran nem is lehet érteni, mit mond.

Hisztis, dacos, a nővérét bántja, ha megkérem valamire, nem is foglalkozik vele, megy a saját feje után. Számfogalma nincs, a színeket összekeveri, verseket nem tud, nem is akar tanulni, a meseolvasás nem érdekli, színes, képes könyvek a figyelmét nem kötik le.

Mit tegyek vele, hogy legalább egy kicsit érdeklődőbb legyen? Ilyen egy "normális" 3 és fél éves gyerek, és lehet, hogy a lányom nem "átlagos"? Melyikkel van baj?

Én azt szeretném, ha a fiam is olyan lenne, mint a lányom, akivel soha semmilyen probléma nem volt. A lányommal 3 éves koráig otthon voltam, 3 hónapos koráig szopott, és nagyon várt baba volt, a fiam "besikeredett", viszont sokáig, 18 hónapig szopott, és 18 hónapos korától bölcsődébe járt. A bölcsiben lett szobatiszta, ott tanult meg beszélni, verekedni, puskásat játszani, rajzolni, motorozni, biciklizni. A bölcsiben is gyakran sír, ha valami nem úgy van, ahogy ő gondolja, ilyenkor a dajka nénik a másik gyereket kérik meg, hogy adja már oda az én fiamnak a játékot, csinálják már úgy, hogy a fiamnak jó legyen, mert ha nem, akkor az egész csoportnak rossz napja lesz. Így inkább engednek neki.

Nyugodjon meg, egyik gyermekével sincsen semmi baj! Egyszerűen csak két különböző gyerek (még a nemükben is eltérőek!).

A probléma gyökerét abban érzem, hogy ön (a fogantatása óta) nem tudja elfogadni kisfiát! Ahogy azt írja is, folyamatosan összehasonlítgatja lányával, aki sikeresen, ön által támogatottan éli az életét! Könnyű neki, hiszen elégedettséggel, büszkeséggel, szeretettel veszik körül!

Többgyermekes szülők a megmondhatói, hogy mennyire különbözőek tudnak lenni a testvérek, de még az egypetéjű ikrek is. Különbségek mutatkoznak fejlődésük ütemében, jellemükben, temperamentumukban, valamint képességeikben egyaránt.

Nem szabad őket egymáshoz hasonlítgatni, mert akkor könnyen elsiklunk az egyedi jellemvonások fölött, és nem vesszük észre azokat a figyelemfelhívó jelzéseket, melyekkel éreztetni akarja, hogy: "anya, engem is fogadj el olyannak, amilyen ÉN vagyok"! Kisfia igyekszik kitűnni a nővérével való összehasonlításban, hogy ezáltal is megkülönböztesse magát, és felhívja a magára a figyelmét.

Találja meg kisfiában is azokat a tulajdonságokat, amelyeket kedvel benne (bár nem írta, de biztosan vannak olyanok is)! Ezeket meg is mondhatja neki! Dicsérje meg, ha olyan dolgot tesz, amit ön is jónak gondol! Vegye észre azokat a dolgait, amelyek önnek szólnak, vagyis annak, hogy őt is szeresse, őt is ismerje el! Fogadja el, hogy kisfia soha nem lesz olyan, mint a lánya, nem is tudna olyan lenni!