Anya, fogadj el olyannak, amilyen én vagyok!

Mikor és hogyan mondjuk meg a gyerekeknek, ha úgy döntöttünk, elválunk? Miért ringatják magukat a gyerekek a hiszti után? Érdemes bölcsibe adni egy anyás, ragaszkodó kisfiút, ha nem muszáj? Szabad egy hároméves kisfiút idősebb testvéréhez hasonlítgatni? Baj-e az, ha lassabban tanul meg dolgokat, figyelme szétszórtabb, és sokkal fegyelmezetlenebb?

Feleségemmel 11 év házasságot követően úgy határoztunk, hogy közös megegyezéssel elválunk. Már jártunk ügyvédnél, és kértük, indítsa el hivatalosan a procedúrát, de még jó időbe fog telni, mire a bíróság véglegesen kimondja a válást.

Az addig hátralévő idő egy részét - 3-4 hónapot - közösen fogjuk leélni három gyermekünkkel (8, 6 és 5 évesek, a legidősebb fiú, a két kisebbik lány) az általunk épített családi házban, de én utána különköltözöm tőlük, és a házat is el fogjuk adni.

Véleménye szerint mikor lenne célszerű közölnünk a gyerekekkel azt, hogy gyökeres változások várnak a családra? Most, előre elmondani mindent, hogy idejében felkészüljenek rájuk, vagy várni az utolsó pillanatig, hogy ne szorongjanak feleslegesen? Mi még semmi konkrétumot nem mondtunk nekik, de a köztünk lévő feszültségből látják, hogy valami nincs rendben.

Középső lányunk, aki egyébként a legszorongósabb valamennyiük közül, most fogja elkezdeni az iskolát. Fiunk pedig a harmadik osztályba lép, és eddig kitűnő tanuló volt, minden évben jutalomkönyvet kapott a teljesítményéért.

Nagyon jól érzi, hogy gyermekeinek el kéne mondani az önök között lévő feszültség okát! A gyermekeknek nagyon érzékeny "antennáik" vannak, hogy pásztázzák szüleik lelkiállapotát!

A feszült légkört biztosan érzékelik, és viselkedésváltozással, szorongással reagálnak is rá. Magukban keresik a feszültség magyarázatát! Hogy ne kerüljenek tévútra - ne érezzék azt, hogy ők az okai a kialakult helyzetnek - ezért a lehető legőszintébben kell velük megbeszélni a küszöbön álló változásokat. Röviden ki lehet térni különválásuk okára, de nem kell sokat magyarázkodni ezzel kapcsolatban. Kérdéseikre válaszoljanak az ő szintjüknek megfelelően, őszintén! Beszéljék meg, hogy milyen módon tarthatják majd önnel a kapcsolatot!

Természetesen mielőbb be kéne avatni őket is a kialakult helyzebe, hiszen az ő életüket is érintik a változások, nekik is fel kell készülniük rá, el kell kezdődnie a feldogozásnak és az önről való bizonyos fokú leválásnak.

Az átmeneti viselkedésváltozás nem kerülhető el egyik gyermek esetében sem, a szorongást lehet tompítani, ha érzik, hogy önök segíteni próbálnak nekik, és nem akarják egyikük pártjára sem állítani őket.