Békesi László

Mit várhatunk egy modern államtól - és mibe kerül ez nekünk?Gazdaságpolitika és államháztartás a 21. század elején

III. A gazdaságpolitika legfontosabb céljai közötti összefüggések

Az elmúlt évszázad utolsó évtizedében lezajlott viharos erejű gazdasági és politikai változások nem hagyták érintetlenül a nemzeti gazdaságpolitikák és ezen belül az államháztartás, a költségvetés alakításának feltételeit, mozgásterét sem. Noha a változások analízise, hatásuk intenzitásának és tartósságának megítélése állandó elméleti viták tárgya, a konkrét nemzetközi gyakorlat és tapasztalatok meglehetősen egyértelmű trendek kialakulását és érvényesülését bizonyítják. A világgazdaság meghatározó áramlatai, a globális fejlődés és a részben erre épülő, részben ellene védekező regionális és szubregionális integrációk létrehozták és széleskörűen érvényesítették azokat a változásokat, amelyek alapján leírhatók az egyes nemzetek gazdaságpolitikáját és ezen belül költségvetés-politikáját befolyásoló - számos ponton meghatározó - uralkodó trendek.

4. ábra

Animáció: Galbraith "bűvös négyszöge"

Animáció: Az egyensúlyi és inflációs korlát

Az alapvető feltételek - a piaci kereslet, a rendelkezésre álló és megszerezhető termelési tényezők mennyisége és kombinációja, a piaci hatékonyság és versenyképesség elérhető szintje stb. - mellett a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás tervezhető és elérhető bővítésének kemény korlátjává vált a makro-egyensúly különböző elemeinek és az infláció szintjének mennyiségileg is jól körülírható mértéke. Azaz: nem lehet az egyensúlyi pozíciók (a folyó fizetési mérleg hiánya, az államháztartás hiánya) korlátlan rontása árán tartósan dinamizálni a gazdaság növekedését, és illuzórikus cél az infláció felpörgetésével (a bérek termelékenységet meghaladó mértékű növelésével, ill. az államháztartás fizetőképes keresletet növelő túlköltekezésével) javítani a foglalkoztatás viszonyait, emelni az aktivitási rátát, csökkenteni a munkanélküliséget.

A klasszikus összefüggés módosulása két lényeges következménnyel jár a gyakorlati gazdaságpolitikát és fiskális politikát megvalósító modern államok számára.

5. ábra

A felismerés és a tendencia olyannyira általános, hogy még a klasszikus elosztási és állami beavatkozási filozófiát képviselő szociáldemokrata irányultságú kormányok is tartózkodnak államilag vezérelt keresletélénkítő gazdaságpolitika megvalósításától.

A másik új keletű felismerés az infláció és a foglalkoztatás közötti klasszikus korreláció érvényesülését módosítja. A két tényező közötti alapösszefüggést A. W. Philips angol kutató, annak módosított változatát Solow és Samuelson Nobel-díjas amerikai közgazdászok elemezték és mutatták ki (6. ábra); (animáció); (7. ábra).

6. ábra

7. ábra

Animáció: Magyarország munkanélküliségi és inflációs rátáinak alakulása 1995-2002 között

A tapasztalatok hatására az egyensúlyi és inflációs korlát a globális világgazdaság nemzeti szereplői számára egyre keményebb követelménnyé vált, amelynek betartása és betartatása számos nemzetek feletti módszerrel garantálható. Nem véletlen, hogy az egyensúlyi és inflációs mutatók számszerűsített felső korlátai megjelennek például a regionális integrációs kritériumok között (lásd az EU stabilitási és konvergencia-feltételeit, az ún. maastrichti egyezményben rögzített államháztartási hiány, államadósság/GDP arány, valamint inflációs ráta és kamatszint mutatókat.) Előkelő szerepet kapnak az egyes nemzetgazdaságokat minősítő elemzésekben az ország-kockázat megítélésekor, a nemzetközi pénz- és tőkepiacok finanszírozási és befektetési hajlandóságának orientálásakor, a finanszírozás költségeinek megállapításakor és a befektetési döntések elhatározásakor. (Nincs olyan nemzetközi hitelminősítő intézet, amely az egyensúlyi és inflációs kritériumokat ne tekintené egy-egy ország elemzésének és minősítésének kiemelt szempontjaként.)

Különösen a két aggregált egyensúlyi mutató: a folyó fizetési mérleg és az államháztartás konszolidált hiányának abszolút mértéke vált kiemelt figyelem tárgyává, egyben kemény korláttá a nemzeti gazdaságpolitikák alakításakor.

Ma már amolyan "hüvelykujj-szabály", hogy a folyó mérleg hiánya nem lehet magasabb a növekedési rátánál, az államháztartás konszolidált hiánya pedig - ESA-rendszerben mérve - nem haladhatja meg a GDP 3 %-át. Ezen belül a folyó költségvetés hiánya - az ún. elsődleges egyenleg - a nulla felé, azaz egyensúly felé konvergál, vagy - a nagy adósság-állománnyal és így jelentős adósságszolgálati terhekkel küzdő országok esetében (amilyen például Magyarország!) - akár jelentős (1-4 %-os) többlettel kell hogy záruljon.

Mindebből az következik, hogy a kiemelt gazdaságpolitikai célok egymás közötti viszonyában bekövetkező minőségi változás alapvetően befolyásolja az egyes országok által követett fiskális politikát, államháztartási gyakorlatot is.