Az aradi vértanúk napja az egész nemzet gyásznapja

aradi tizenhárom
A tizenhárom aradi vértanú
Vágólapra másolva!
A kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította október hatodikát arra emlékezve, hogy 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
Vágólapra másolva!

Olyan vádak alapján ítélték halálra Batthyány Lajos grófot, amiért eleve nem is lehetett volna elítélni

Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg: elsőként a "főbűnösök", a csehországi Olmützben (Olomouc) Batthyány Lajos, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perét folytatták le.

A tizenhárom aradi vértanú Forrás: Wikimedia Commons

A tisztségéről 1848. október 2-án lemondó Batthyányt 1849 januárjában Pesten tartóztatták le. A szabadságharc bukása idején Olmützben raboskodó politikust 1849. augusztus 30-án a haditörvényszék koncepciós eljárásban, felsőbb utasításra, felségárulás miatt kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, de kegyelemre ajánlotta.

Az ifjú Ferenc József büszkeségét feladva az orosz cártól kért segítséget a szabadságharc leveréséhez (Eduard Klieber festménye) Forrás: Wikimedia Commons

A per még azt a bécsi utasítást is megsértette,

hogy a vádlottak csak a magyar parlament 1848. október 3-i feloszlatása utáni forradalmi cselekményekért vonhatók felelősségre,

ugyanis a vád alapját Batthyány korábbi cselekményei (többek között külföldi hatalmakkal való kapcsolatfelvétel, a horvátokkal és az osztrák kormánnyal történő megegyezés elmulasztása, uralkodói jóváhagyás nélküli honvédújoncozás és papírpénz-kibocsátás) alkották.

Batthyány Lajos 1848. október 2-án lemondott a hivataláról, és képviselői mandátumáról is (Barabás Miklós egykorú portréja) Forrás:Wikimedia Commons/Barabás Miklós/ Fj Mol

A kegyelemre ajánlást Ausztriában az íratlan szabály szerint figyelembe kellett venni, ezért Batthyányt Pestre vitték, ahol a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én megerősítette az ítéletet.

Idegrohamot kapott a véreskezű bresciai hiéna

Aradon 1849. szeptember 26-án tizenhárom tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András (Ferenc József egykori lovaglómestere) büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták. A kivégzéseket október 6-ra, az egy évvel korábbi bécsi felkelés és Latour osztrák hadügyminiszter meglincselésének évfordulójára időzítették.

Julius Jakob von Haynau báró, táborszernagy irányította a szabadságharc leverése utáni véres megtorlást( Josef Kriehuber színezett kőnyomata 1849-ből) Forrás: Wikimedia Commons/Josef Kriehuber

A börtöneként szolgáló pesti Újépületben Batthyány éjszaka egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és súlyos vérvesztesége miatt nem lehetett végrehajtani a megbecstelenítőnek számító, jobbára köztörvényeseknél alkalmazott akasztást. Mivel a kivégzésnek meg kellett történnie, a helyi parancsnok a kötél általi halálbüntetést saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta -

ennek hallatán Haynau, a vérsekezű hóhér később idegrohamot kapott.

Batthyány nem engedte a szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez, Jäger! (Rajta, vadászok!) Éljen a haza!"

Batthyány Lajos kivégzése Forrás: Wikimedia Common

Kivégzésének színhelyén, az egykori Újépület falánál 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe, a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-i ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye lett. Magyarország első miniszterelnökének hamvai a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Batthyány-mauzóleumban nyugszanak.

Báró Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy nem akarta elhalasztani a kivégzést (Sterio Károly egykorú litográfiája) Forrás: Wikimedia Commons/ Sterio Károly/

Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a tizenhárom honvéd főtisztet:

Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Láhner (Lahner) Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra "kegyelmezett" Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt hajnalban lőtték agyon a vár északi sáncában, a többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel.

Thorma János festménye az aradi vértanúkról Forrás: Wikimedia Commons

A holttesteket elrettentésül estig az akasztófán hagyták, de éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé vált.

2001-től nemzeti gyásznap az aradi vértanúk napja

Ma az egykori vesztőhelyen emlékoszlop áll, a vértanúk emlékét a városban a 2004-ben visszaállított Szabadság-szobor, Zala György munkája őrzi.

Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki,

Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy azért nem került a kivégzőosztag elé, mert megtébolyodott, ő 1850 februárjában a várbörtönben halt meg.

A vértanúk emlékhelye Aradon Forrás: Aktron

A szabadságharc utáni megtorlások alatt hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre.

Az emigránsokat in effigie - távollétükben - végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az általános európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.

Haynaut 1851-es londoni tartózkodása idején felismerték az utcán, és a felbőszült tömeg "Ezt Aradért kapod!" felkiáltással alaposan elagyabugyálta a véreskezű osztrák hóhért

A kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbócra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.

(Forrás: MTI/MTVA Sajtóarchívum)