„A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől."
(Felix zu Schwarzenberg herceg, osztrák miniszterelnök, a magyar szabadságharc leveréséről)
Báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy már a napóleoni háborúkból is kivette a részét I. Ferenc ausztriai császár fiatal tisztjeként. Az 1801-től a császári seregben szolgáló ifjú báró a franciaországi események hatására, fiatal kora óta féktelen gyűlöletet érzett mindenféle forradalmi mozgalommal szemben. Julius von Haynau korán elhíresült kíméletlen, kegyetlen természetéről, és erőszakosságáról. Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom idején a temesvári helyőrség parancsnokaként szolgált.
Haynau éles kirohanásokat intézett Batthyány Lajos gróf felelős kormánya ellen, és erélyes katonai rendszabályok életbe lépetését követelte a "rebellió" megfékezésére. Az ekkor még megegyezésre hajló V. Ferdinánd császár utasítására azonban Itáliába vezényelték a kellemetlenül kardcsörtető tábornokot, ahol az olasz szabadságharcosok elleni atrocitásaival szerzett magának kétes hírnevet. 1849 áprilisában kíméletlenül vérbe fojtotta az osztrák önkényuralom ellen Bresciában kitört felkelést.
Miután bevonult a városba, statáriumot hirdetett, és brutális megtorlásba kezdett. A lázadásban részt vett férfiak közül sokakat kivégeztetett, az őket támogató asszonyokat pedig félmeztelenre vetkőztetve nyilvánosan megkorbácsoltatta.
A bresciai nőkkel szemben tanúsított megszégyenítően kegyetlen eljárása egész Európában mély felháborodást váltott ki;
ekkor ragasztották rá a cseppet sem hízelgő bresciai hiéna gúnynevet. Haynau bresciai vérengzésének csaknem ezer helyi polgár esett áldozatul.
(Az osztrák elnyomókkal szembeni hősies helytállás emléke miatt viseli Brescia mind a mai napig a Leonessa d'Italia - Itália oroszlánnője) elnevezést.
A nemzetközi közvélemény elemi erejű felháborodása ellenére az itáliai császári haderők főparancsnoka, Joseph Wenzel Radetzky gróf, tábornagy, tüntetően külön levélben fejezte ki köszönetét és elismerését Haynaunak a bresciai „hőstette" miatt.
A bécsi udvar Haynaut a „sikeres itáliai szolgálata" után, 1849.május 30-án a magyarországi császári csapatok főparancsnokává nevezte ki, a tisztségéről lemondott Ludwig von Welden császári és királyi táborszernagy helyére. Haynau az orosz intervenció miatt két tűz közé került honvédsereget hátba támadta, és több győzelmet aratott a kettős szorításban a hatalmas túlerővel szemben is hősiesen küzdő magyar csapatok felett.
Az 1849. augusztus 13-án megtörtént világosi fegyverletétel után Ferenc József császár Julius von Haynaut Magyarország teljhatalmú katonai parancsnokává nevezte ki, így a hírhedten kegyetlen osztrák tábornok kezébe került a „lázadók" elleni megtorlás.
Noha Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornok, a világosi fegyverletételt elfogadó orosz cári csapatok főparancsnoka személyesen interveniált Ferenc József császárnál a tizenhárom fogságba vetett honvédtábornok számára a kegyelemért – „Hangozzanak el felséged trónusának magasából a megbocsátás és feledés szavai"- írta Paszkevics a császárnak-, a „példás büntetést" követelő udvari körök nyomására, Haynau kezébe került az ítélkezés.
Az osztrák hadbíróság által a 13 honvédtábornokra kiszabott halálos ítéletet Haynau megerősítette, gróf Batthyány Lajost, az első felelős kormány miniszterelnökét
pedig Pesten agyonlövette, a tizenhárom vértanú kivégzésének napján,
1849. október 6-án. Az aradi vérengzés után még sok forradalmár esett Haynau megtorlásának áldozatául, és százakat küldött a halálos ítélettel egyenértékű kufsteini, olmützi, illetve munkácsi várfogságra.
Haynau vérengzése egy idő után már a bécsi udvar számára is kellemetlenné vált, a magyarországi megtorlást kísérő elemi erejű nemzetközi felháborodás miatt. 1850. július 8-án Ferenc József császár felmentette Haynaut a teljhatalmú katonai parancsnoki megbízatása alól, egyben jelentős pénzjutalomba részesített a táborszernagyot véres szolgálatáért.
Nyugállományba helyezése után a megtorlásért kapott júdáspénzen Magyarországon vett birtokot magának, ahol földbirtokosként élte mindennapjait a magyarok izzó gyűlöletétől övezve.
Hírhedtté vált itáliai és magyarországi rémtettei miatt Európa-szerte közutálat övezte Haynau személyét. Az obsitos táborszernagy azonban mit sem törődve a rossz hírével, több nyugat-európai országba is elutazott.
Brüsszelben hangosan kifütyülték, Párizsban pedig csak a karhatalmi fellépés mentette meg az inzultustól.
Ám Haynaunak ez sem vette el a kedvét a további utazgatásoktól. 1852-ben - vesztére - Angliába látogatott. Haynau londoni tartózkodása alatt a szűkebb kísérletével felkereste a Park Street-en álló egyik sörgyárat.
A gyűlölt táborszernagy már angliai utazása előtt is a londoni hecclapok egyik állandó célpontjának számított. A róla közölt karikatúrák, és jellegzetes, lelógó bajsza miatt a Park Street-i munkások közül többen is felismerték a közéjük merészkedett osztrák hóhért. Amikor valaki elkiáltotta magát, hogy itt van Haynau, elszabadult a pokol.
Először szénabálákat és szemetet szórtak a fejére a padlásról, majd söprűkkel és botokkal kezdték el páholni
a tömeg hirtelen fellobbant haragjától megrémült osztrákot. „Ezt Aradért kapod!" – ordították magukból kikelve a menekülő Haynaut ütlegelő londoni munkások, akiről letépték a kabátot, földre lökték, és alaposan megtépázták a hosszú bajszát.
A tömeg dühe elől pánikszerűen menekülő aradi hóhér az egyik közeli kocsma pultja alá húzódva igyekezett elkerülni a lincselést, ahonnan végül a rendőrök mentették ki. Haynau a botrány után sietve elhagyta Londont, a hecclapok pedig kárörvendő, szatirikus karikatúrákkal ünnepelték a „hóhérverést". Londonból történt szégyenletes menekülése után a császárváros, Bécs viszont a díszpolgárává avatta a „bersciai hiénát."
A magyar népemlékezetben az aradi tizenhármak hóhéraként élő Haynau 1853. március 14-én Bécsben éppen az észak-itáliai felkelés leverésének közelgő évfordulóját akarta megünnepelni a barátaival, amikor hirtelen összeesett és meghalt; agyvérzés végzett vele.
Haynaut 1853. március 17-én grazi Szent Lénárd-temetőben földelték el.
A Magyarországon máig rossz emlékű császári és királyi táborszernagy a bécsi Hadtörténeti Múzeum különtermében, a Hadvezérek csarnokában életnagyságú, carrarai márványból faragott szobrot kapott.