Menny és pokol között ingázik az olasz foci

Sűrű hónapok állnak az olasz labdarúgás mögött, májusban mindenki a mélypontot emlegette, amikor kirobbant a bundabotrányként elhíresült ügy, majd a világbajnoki győzelem eufóriát és mámort okozott a futballt a vallással egy szinten kezelő népnek, hogy aztán a botrány miatt kiszabott büntetések, és a rossz Eb-selejtezőbeli rajt miatt ismét a keserűség váltsa fel az örömöt. Összeállításunkban összeszedtük ennek az "érzelmi hullámvasútnak" az egyes állomásait, egyúttal felidézzük az elmúlt hónapok legfontosabb történéseit.

Nincs könnyű helyzetben Roberto Donadoni, a Milan egykori klasszis irányítója ugyanis a nyári világbajnoki győzelem után vette át az olasz labdarúgó-válogatott irányítását, s nem debütált valami fényesen kispadon.

A csapat augusztusban barátságos mérkőzésen 2-0-ra kikapott Horvátországtól, majd már Eb-selejtezőn hazai pályán nem bírt Litvániával (1-1), végül vereséget szenvedett a vb-ezüstérmes franciáktól Párizsban (3-1). Az olasz média azonnal felfújta az ügyet, veszélyben érezve az Eb-részvételt, sőt, felröppentek pletykák Marcello Lippi esetleges szerepvállalásával kapcsolatban is.

A világbajnok szakember azonban egyelőre pihenni szeretne, ahogy azt a FIFA Magazine-nak adott interjújában is kijelentette.

- 1982 után 2006-ban nyert ismét világbajnoki címet az olasz válogatott, amelynek kispadján ön ült. Miért mondott le három nappal a győztes finálé után?
- Egyszerűen így döntöttem. Fantasztikus időszakot töltöttem egy csodálatos csapat élén, a világbajnoki aranyéremmel azonban teljesítettem a küldetésemet. Mert se játékosként, se edzőként nincsen nagyobb dicsőség, mint vb-címet nyerni.

- Nem érzett szomorúságot, amikor bejelentette távozását?
- Dehogynem. Dicsőség volt ilyen klasszisokkal együtt dolgozni, sohasem felejtem el. Csapatom hősiesen küzdött, és teljesen megérdemelten győzött. Büszke vagyok a játékosaimra. És meg kell köszönnöm az olasz szövetségnek is a belém, beléjük vetett bizalmat.

- Büszke saját magára?
- Természetesen, nem tudom, mennyi tréner mondhatja el magáról, hogy nyert Bajnokok Ligáját és világbajnokságot. Én már igen.

- Mire gondolt akkor, amikor csapata a július 9-i döntőben büntetőkkel megnyerte a világbajnokságot Franciaország ellen?
- Soha nem éreztem magam még olyan könnyednek, olyan magasba szárnyalónak. Életem legboldogabb pillanata volt, amelyet a családomnak ajánlottam fel.

- Volt egyáltalán olyan pont a torna során, amikor megfordult a fejében, világbajnokok lehetnek?
- Két kritikus pillanat volt. Az egyik, amikor nagy nehezen legyőztük Ausztráliát a legjobb 16 között, aztán amikor Dortmundban, 65 ezer ember előtt nyertünk Németország ellen az elődöntőben. Utóbbi sikert követően éreztem úgy, most már képesek vagyunk nyerni a franciák ellen is.

- A csapat a korábbi világbajnokságokon sorra elbukta a tizenegyes-párbajokat, ezúttal viszont nem...
- Korábban azért nem sikerült, mert a játékosok többsége egyszerűen félt odaállni a letett labda mögé, nem merte vállalni a szemtől szembeni párharcot a kapussal. Most mindenki büntetőt akart lőni, ez volt az alapvető különbség. Mesélhetnék sokat a válogatott mentális erősségéről...

- A döntő egyik kulcsmomentuma Zidane kiállítása volt.
- Sajnáltam látni ezt a nagyszerű játékost így levonulni a pályáról. Nagyra becsülöm őt, s ismerem is, hiszen volt játékosom a Juventusnál. A finálé előtt annyit mondtam neki, nem kellene még befejeznie.

- A bajnokságot behálózó botrány milyen hatással volt a válogatottra?
- Voltak kisebb problémák, de a botrány momentumait megpróbáltuk otthon hagyni, így ez nem befolyásolta a csapatszellemet. A skandalum kirobbanását követően meg akartuk mutatni a világnak, milyen az olasz labdarúgás valódi arca. Elértük a célunkat, Olaszország pedig büszke lehet ezekre a labdarúgókra.

- Mi a terve a közeljövőre nézve?
- Még nem gondolkodtam el ezen. Beülök a hajómba, s keresek egy nyugodt helyet, ahol pihenhetek.