Vágólapra másolva!
A Radio 10 nevű argentin állomás értesülése szerint Diego Armando Maradona egy svájci drogklinikán folytatja rehabilitációját. A 44 éves egykori világsztár labdarúgó tavaly áprilisban kis híján meghalt, olyan súlyos szívproblémái adódtak. A minap Görögországba, Athénba érkezett, mégpedig - mint utóbb kiderült - pénzszerzési céllal.

Az illetékesek rendkívül súlyos büntetéssel sújtották a Panioniosz és Olimpiakosz csapatát, amiért egymás elleni, múlt vasárnapra kiírt bajnokijuk szurkolói rendbontás miatt elmaradt.

Mindkét klubtól levontak három pontot, ráadásul nem játsszák le új időpontban az ominózus találkozót, tehát ezért sem kap pontot, illetve pontokat egyik együttes sem. Emellett a felek következő négy hazai bajnoki meccsüket zárt kapuk mögött lesznek kötelesek megrendezni. A döntés előtt éllovas Olimpiakosz 300 ezer, míg riválisa, a 10. helyen álló Panioniosz 110 ezer eurós pénzbüntetést is kapott.

A találkozó tervezett kezdése előtt egy órával a vendéghívek közül mintegy 500-an megrohamozták a Panioniosz stadionjának VIP-tribünjét, és összeverekedtek a rendőrökkel. Ezután a két tábor kövekkel és székekkel kezdte dobálni egymást, a botrányos jelenetek során pedig 13 biztonsági alkalmazott és egy drukker megsérült.

A játékvezető úgy látta, hogy nem lehet garantálni a futballisták testi épségét, ezért a meccs elhalasztása mellett döntött.