Vágólapra másolva!
A korosztályos viadalok közül általában a húsz éven aluliak világbajnokságát övezi a legnagyobb érdeklődés, hiszen itt jórészt olyan labdarúgók szerepelnek, akik klubjukban már a nagycsapat ajtaján kopogtatnak, vagy már be is léptek azon. Az idei U20-as tornára ráadásul Európában kerül sor, amire 14 esztendeje nem volt példa (1991-ben Portugáliában rendezték a viadalt), és az öreg kontinensen abban reménykednek, hogy végre ismét európai együttes nyeri az aranyérmet. Az elmúlt hat viadalból ez csak egyszer történt meg.

Argentína

A celeste az egyik első számú favoritnak számít, nem véletlenül: az argentin tizenegy a legutóbbi öt junior-világbajnokság közül csak egyszer, 1999-ben nem jutott be a legjobb négy közé, és háromszor is aranyérmet szerzett ezen időszakban. Az argentin pontvadászatban a tizenéves labdarúgók egyáltalán nem számítanak ritkának, vagyis a korosztályos viadalokon szereplő focisták már rutinosnak mondhatóak a többi ország képviselőihez képest. Egy nagy eltérés azonban lesz a korábbi évekkel ellentétben: ezúttal nem lesz ott a gárda mellett Hugo Tocalli, aki 1995 óta dolgozott asszisztensként a korosztályos együtteseknél, azonban tavaly a nagyválogatott pályaedzője lett. A kispadra így Francisco Ferraro került, aki korábban alacsonyabb osztályú kluboknál dolgozott.

Ami a keretet illeti, a legnagyobb sztárnak természetesen a korosztályos Copa Américán hét találatot szerzett, barcelonai Lionel Messi számít, ő az egyetlen légiós a meghívottak között. Az otthon futballozók közül a San Lorenzo középpályása, Pablo Javier Zabaleta (akit több európai egyesület is csábít), a Rosario Central csatára, Pablo Ernesto Vitti, a Boca Juniors két középpályása, Neri Raúl Cardozo és Fernando Rubén Gago, a Racing Club játékosai, Gustavo Daniel Cabral és Juan Manuel Torres vagy az Independiente középpályása, Lucas Rodrigo Biglia mind rendszeresen kezdők klubjukban.

Egyiptom

A Fáraók a legutóbbi junior-világbajnokságon nagy csalódást okoztak, hiszen a 2001-ben megszerzett bronzérmük után 2003-ban már a csoportmérkőzéseket követően búcsúztak. A vébére való kijutás most sem okozott gondot az egyiptomiaknak, hiszen az Afrika-kupán ezüstérmet nyertek, de Hollandiában nagyon nehéz csoportba kerültek, és a továbbjutáshoz bravúrra lenne szükségük.

Az egyiptomi együttest jórészt a hazai sztárklubokból (Al-Ahli, Zamalek, Arab Contractors) kikerült focisták alkotják, a keret egyetlen légiósa az az Ahmed Farrag, aki immár másfél éve a francia FC Sochaux-ban szerepel. A csatárt anno a Manchester United is figyelte, de ő a gallokat választotta, ahol egyelőre nem tudta beverekedni magát a felnőtt keretbe, de a tartalékok között rendszeresen pályára lép, és viszonylag eredményes is. A válogatottban nem annyira előretolt éket, hanem inkább amolyan irányítót játszik, és a nemzeti csapat támadó felfogású taktikája kifejezetten rá épül.

Németország

A németek még a kezdeti időkben remekül szerepeltek az U20-as vébéken (1981-ben megnyerték a tornát, 1987-ben pedig ezüstérmesek lettek), de az utóbbi esztendőkben ha sikerült is kijutniuk a világbajnokságra, legtöbbször már a csoportkör során elbuktak, és a legjobb nyolc közé 1987 óta csak egyszer sikerült beverekedniük magukat. A germánok most viszonylag erős kerettel utaztak Hollandiába: a csapatban több olyan futballista is van, aki már rendszeresen szerepel a felnőttek között.

A védők közül a másodosztályból frissen feljutott 1. FC Köln játékosa, Lukas Sinkiewicz, illetve az Eintracht Frankfurt focistája, Christopher Reinhard emelhető ki, a középpályások között ott van a Borussia Mönchengladbach balszélsője, Marcell Jansen, illetve a Borussia Dortmund által a svájci Grasshopper-Clubnak kölcsönadott Sahr Senesie. A csatársorban pedig különösen bő a választék: Mario Gomez a VfB Stuttgartban, Michael Delura az FC Schalke 04-ben szerepel a felnőttek között, a karlsruhei Sebastien Freis pedig a másodosztályban nyolcszor talált be az elmúlt idényben. A kispadon pedig Michael Skibbe ül, aki korábban Rudi Völler asszisztense volt a nagyválogatottnál, és szakmailag az egyik legfelkészültebb trénernek tartják Németországban.

Egyesült Államok

Az amerikai utánpótlást mindig is a jobbak közé sorolták, ennek ellenére az USA válogatottja eddig nem tudott kiemelkedő eredményt elérni az U20-as vébéken, egyetlen negyedik hellyel büszkélkedhet még 1989-ből. Könnyen lehet azonban, hogy most meglesz az érem, hiszen a csapat rendkívül erősnek tűnik, igaz, a legnehezebb csoportba került. A tréner, Sigi Schmid (aki 1999-ben is ott volt az U20-as vébén a válogatottal, majd öt éven keresztül a Los Angeles Galaxy mestereként dolgozott) több szupertehetségnek tartott labdarúgóra is számíthat, akik a profik között kergetik a labdát.

A legnagyobb sztár természetesen a még mindig csak 17 esztendős Freddy Adu, aki már két évvel ezelőtt is ott volt a junior-világbajnokságon, és már a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. A tinit már most elképesztő módon sztárolják az USA-ban, több reklámszerződése van, de a jelek szerint ez egyáltalán nem szállt a fejébe. Egy fecske persze nem csinál nyarat, de Adu mellett más rendkívül tehetséges játékosok is akadnak a keretben: Eddie Gaven szintén pályára lépett már a felnőttek között, de Danny Szetelát is korosztálya legjobbjai között tartják számon - és ők hárman akár a következő U20-as vébén is ott lehetnek majd.