Vágólapra másolva!
A korosztályos viadalok közül általában a húsz éven aluliak világbajnokságát övezi a legnagyobb érdeklődés, hiszen itt jórészt olyan labdarúgók szerepelnek, akik klubjukban már a nagycsapat ajtaján kopogtatnak, vagy már be is léptek azon. Az idei U20-as tornára ráadásul Európában kerül sor, amire 14 esztendeje nem volt példa (1991-ben Portugáliában rendezték a viadalt), és az öreg kontinensen abban reménykednek, hogy végre ismét európai együttes nyeri az aranyérmet. Az elmúlt hat viadalból ez csak egyszer történt meg.

Kanada

A juharlevelesek sorozatban harmadszor jutottak ki a korosztályos világbajnokságra, de az előző két kiírásban nem sok vizet zavartak. Sokak szerint azonban most meglepetést okozhatnak, ráadásul a következő vébé rendezőjeként az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet szenteltek az országban az utánpótlásképzésnek. A kanadai együttes a térség egyik legjobbjának tartott Mexikót verte ki a selejtezők során, ami azért már jelzi, hogy a csapat mire képes.

A keret nagy része Európában légióskodik: a selejtező során négy gólt szerzett középpályásnak, Peter Gyakinak az angol Sheffield United a minap ajánlott profiszerződést, a villámgyors szélső, Jaime Peters, aki az Ipswich Townban futballozik, pedig már a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. A legismertebb név kétségtelenül Jonathan de Guzmané lesz, a Feyenoord ificsapatában szereplő labdarúgó ugyanis a német Hannover '96 játékosának, Julian de Guzmannak az öccse. A csapat edzője, Dale Mitchell 2002 februárjában került a válogatott élére, korábban egy korosztállyal fiatalabbakkal dolgozott, de a magyar drukkerek még az 1986-os világbajnokságról emlékezhetnek rá, hiszen ott volt a kanadai csapattal Mexikóban, igaz, a mieink ellen nem lépett pályára.

Kolumbia

A kolumbiaiak Dél-Amerika bajnokaként érkeztek a világbajnokságra, ami már önmagában esélyessé emeli őket, hiszen a szubkontinensen Argentínát és Brazíliát előzték meg. Igaz, mindezt házigazdaként tették, ezzel együtt a kolumbiai együttes a titkos favorit Hollandiában. A gárda egyik nagy erőssége a taktikai érettség: a játékosok jól ismerik egymást, hiszen többségük ott volt a két évvel ezelőtti U17-es világbajnokságon Finnországban, és a tréner, Eduardo Lara is nagy hangsúlyt helyez a szervezettségre: az építészmérnöki tanulmányokat is végzett edző olyan kiváló szakemberektől tanult, mint Arrigo Sacchi, Fabio Capello vagy Carlos Bilardo.

Ezzel együtt a kolumbiai együttes rendkívül gólerősen futballozik (a kontinensviadalon kilenc összecsapáson 20 gólt szerzett), amihez persze jelentősen hozzájárul, hogy van egy elképesztően gólérzékeny csatára. Hugo Rodallega pár nappal a korosztályos Copa előtt még a keretnek sem volt a tagja, és az első meccsen csak csereként jutott szóhoz - hogy a szünetben beállva négy gólt érjen el Bolívia ellen, és a tornát végül 11 találattal zárja. A csatár ezzel megdöntötte az U20-as Dél-Amerika-bajnokság rekordját, és rögtön sztár lett hazájában, ahol már a nagyválogatottban is bemutatkozhatott.

Olaszország

Az olaszok korosztályos szinten elsősorban a junior-válogatottra fektetnek nagy hangsúlyt, az U21-es gárda tavaly például Európa-bajnok lett, de az eggyel fiatalabb korosztály bizony meglehetősen sikertelen volt az elmúlt időszakban: a squadra azzurra utoljára 1987-ben volt ott az U20-as világbajnokságon. Minden jórészt annak köszönhető, hogy a sztárkluboknál az utánpótlás-nevelés helyett inkább a játékosvásárlás dívik, így a fiatalok csak nehezen tudnak komoly tapasztalatokat szerezni tizenévesen.

Így aztán Paolo Berrettini előzetes keretében mindössze négy olyan labdarúgó szerepel, aki már pályára lépett a Serie A-ban. Ők az AC Milanban az utolsó fordulókban debütált védő, Lino Marzoratti; az Atalanta színeiben egy élvonalbeli találkozón pályára lépett Marino Defendi; a Catania támadója, Graziano Pelle, aki még másfél évvel ezelőtt mutatkozhatott be az első osztályban a Lecce színeiben; illetve a jelenleg a svájci Bellinzonában légióskodó középpályás, Raffaele de Martino, aki az előző szezonban még az AS Romában szerepelt. Utóbbi játékosra egyébként érdemes odafigyelni, hiszen hatalmas tehetségnek tartják, állítólag az Arsenal FC is élénken érdeklődik iránta.

Szíria

Az ázsiai ország válogatottja nem először szerepel ugyan a junior-világbajnokságon, sőt 1991-ben hatalmas meglepetésre csak a nyolcaddöntőben esett ki, ám ezzel együtt most maximum a tisztes helytállás lehet a célja. Az ázsiai kontinensviadalon a legjobb négy közé jutásért a sokkal esélyesebbnek tartott irakiakat búcsúztatták a szíriaiak, és ezt követően kétszer is kikaptak, de a negyedik hely is elég volt ahhoz, hogy kijussanak a vébére. A csapat teljesen ismeretlen nevekből áll, legnagyobb sztárjuk, a csapatkapitány Madzsid al-Hadzs (aki az Irak elleni találkozón a győztes gólt érte el) klubcsapatában, a bajnok Al-Zavrában alapembernek számít, és már az Ázsiai Bajnokok Ligájában is pályára lépett.