Vágólapra másolva!
Valószínűleg minden idők legerősebb mezőnyű Bajnokok Ligája veszi kezdetét kedden, és az első játéknapon rögtön pályára lép a címvédő és az előző kiírásban UEFA-kupát nyert csapat is - ám idén egyik sem számít igazán nagy favoritnak. A legesélyesebb csapatnak inkább az Arsenalt, a Chelsea-t, a Barcelonát vagy a Milant tartják, legalábbis a kedden bemutatkozó együttesek közül. Lisztes Krisztián sérülése miatt még nem állhat a Werder Bremen rendelkezésére az Inter ellen, Fehér Csaba azonban minden bizonnyal lehetőséget kap élete első BL-meccsén: a PSV az Arsenal otthonába látogat.

Az Arsenal mellett a Chelsea-t is a nagy esélyesek közé sorolják a BL-ben, és mivel a londoni együttes a krízisben lévő PSG ellen lép pályára, a Kékek számára is csak a győzelem az elfogadható.

A legutóbbi BL-t megnyert tréner, José Mourinho ugyan sérülés miatt nem számíthat Carlo Cudicinire és Arjen Robbenre, de így is elképesztően színvonalas keret áll a rendelkezésére. A hírek szerint a szakvezető ezúttal a Drogba-Gudjohnsen csatársornak szavaz majd bizalmat, a középpályán pedig honfitársa, a Benficától leigazolt Tigao kezdhet a jobbszélen.

A párizsiak a francia bajnokságban még nem nyertek meccset (öt forduló alatt), így aztán egyre nagyobb az eredménykényszer az edzőn, Vahid Halilhodzicot, ami egy ilyen ellenféllel szemben nem valami megnyugtató. A PSG-nél a kolumbiai középhátvéd, Mario Yepes eltiltás miatt biztosan nem játszhat, őt az ifjú Badiane pótolhatja, és a csapatban két olyan focista is szerepelhet, aki az előző szezonban a Monacóval BL-döntőt játszott: Eduard Cissé és Jérome Rothen.

A csoportban ott van még a címvédő FC Porto is, amely azonban alaposan kicserélődött a májusi döntő óta. A fináléban szerepelt focisták közül öten lesznek ott a CSZKA Moszvka elleni csapatban (Derlei és Nuno Valente sérülés miatt hiányzik), az új szerzemények közül pedig elsősorban a brazil játékmester Diegótól, valamint a két "hazatérő" támadó Ricardo Queresmától és Hélder Postigától várják, hogy vállukra vegyék a csapatot. A moszkvaiak meglehetősen nemzetközi alakulattal lépnek pályára, együttesükben akad cseh, horvát és brazil focista is - utóbbi, az érdekes nevű Vágner Love a BL egyik legnagyobb felfedezettje lehet.