Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája történetében először fordult elő, hogy a selejtezőben egyetlen topligás klub sem búcsúzott, így aztán a szokottnál is erősebb a BL 32-es mezőnye, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a legutóbbi kiírást egy portugál együttes nyerte. A fő esélyesek természetesen most is a megszokott csapatok, azonban a csoportmérkőzések során szinte biztosan születik majd pár váratlan eredmény. Az első fordulót kedden és szerdán rendezik.

Három topligás klub szerepel ebben a kvartettben, köztük a tavalyi ezüstérmes, az AS Monaco, így hát meglehetősen kiegyensúlyozott csoportról van szó. Az Olympiakosz kicsit ugyan kilóg a sorból, de figyelembe véve a görög válogatott nyári Eb-szereplését, a piros-fehéreket sem lehet félvállról venni, főleg, hogy a pireuszi gárda is évről évre állandó résztvevője a BL-nek. A görögök a nyáron a közelmúlt brazil világsztárjával, Rivaldóval erősítettek, nagy kérdés, hogy ő mire lesz képes.

Ami a másik három gárdát illeti, az RC Deportivo kerete csak minimálisan változott az előző szezonhoz képest, és ez mindenképpen a csapat javára válhat. A Liverpool FC-nél és az AS Monacónál már nagyobb volt a mozgás, érdekesség, hogy mindkét gárda Spanyolországból igyekezett erősíteni: a Vörösök hispán edzővel és három spanyol labdarúgóval vágnak neki a szezonnak, a franciáknál pedig az argentin Javier Saviolától várnak valami hasonlót, mint az előző szezonban Fernando Morientestől. A Liverpool esetében azt is figyelembe kell venni, hogy az együttes most talán inkább a bajnokságra fog koncentrálni.

a program
szeptember 15.: Liverpool FC - AS Monaco, RC Deportivo - Olympiakosz
szeptember 28.: Olympiakosz - Liverpool FC, AS Monaco - RC Deportivo
október 19.: AS Monaco - Olympiakosz, Liverpool FC - RC Deportivo
november 3.: Olympiakosz - AS Monaco, RC Deportivo - Liverpool FC
november 23.: AS Monaco - Liverpool FC, Olympiakosz - RC Deportivo
december 8.: Liverpool FC - Olympiakosz, RC Deportivo - AS Monaco.