Egy 20-3-as negyeddel söpörte el a Sopron a Szekszárdot
Régen rangadó volt a két csapat összecsapása, mára csak az volt a kérdés, mennyivel nyernek a vendégek. 25 pontos Sopron-siker a női kosárlabda NB I-ben.
Régen rangadó volt a két csapat összecsapása, mára csak az volt a kérdés, mennyivel nyernek a vendégek. 25 pontos Sopron-siker a női kosárlabda NB I-ben.
A klubja úgy jelentette be, mint Michael Jordan az 1995-ös visszatérését.
Gereben Lívia soha nem felejt, megerősítette a harc.
A KSC Szekszárd alaposan megnehezítette a címvédő dolgát. A negyedik negyedben a Sopron csak 4 pontot kapott.
A KSC kemény ellenfél volt, de a negyedik negyedben a bajnok érvényesítette a tudáskülönbséget.
Gereben Líviának az lenne a legszebb karácsonyi ajándék, ha visszatérhetne a pályára.
A Játékvezetői Bizottság elnöke is volt.
200 szurkoló érkezett a pécsi döntőre, ahol a verhetetlennek gondolt Csatát győzték le a tolnaiak.
Gereben Líviát már a Szent László Kórházban ápolják.
Edzőmeccset csinált a bajnok a tavalyi ezüstérmes ellen, a vendégcsapatnak semmi esélye nem volt a győzelemre.
A lengyel Artego Bydgoszcz csapata 17 pontos előnnyel érkezett Tolnába. Most szédeleghetnek haza.
Szekszárdon paprikás hangulat uralkodott, a hazaiak csak az első félidőben tudták megnehezíteni a bajnok dolgát.
A bajnoki döntő ismétlése jön. A KSC az Európa Kupában aratott győzelemmel, a Sopron Euroliga-vereséggel hangolt.
Egy rendkívül hektikus mérkőzést nyert meg a KSC a Lille ellen, egy lépésre a csoportkör
A magyar bajnok elkerülte az 2017-18-as szezon győztesét, a Jekatyerinburgot.
A KSC Szekszárdnak a döntő harmadik mérkőzésén sem volt esélye az Euroliga ezüstérmese ellen.
Ha a Sopron nyer Szekszárdon, vége a sorozatnak.
Az Euroliga ezüstérmes Sopron Basket a Szekszárd otthonában kezdi meg a három nyert mérkőzésig tartó sorozatot.
A Sopron Basketnek komoly kihívója van, de az Euroliga Final Four egy másik sztori lesz.
Ez hihetetlen. Az esélytelenebbnek tartott tolnaiak szinte végig vezettek és történetük során először nyertek MK-t.