A Manchester United is jól jár azzal, hogy a Dortmund bejutott a BL-döntőbe
Nem várt pénzösszeg érkezik az angolokhoz.
Nem várt pénzösszeg érkezik az angolokhoz.
A szezon elején alaposan összeveszett az edzőjével.
Az általa kirúgott játékos lett a BL-elődöntő hőse.
Egyelőre adós a jó teljesítménnyel.
A 23 éves játékos szerint amikor besétált az öltözőbe, olyan volt, mintha hazatérne.
Sokat sejtető utalást tett a jövőjéről az angol válogatott játékos.
A Manchesterben megbukott támadó visszatérhet a Bundesligába.
Erik ten Hag minden szalmaszálba belekapaszkodik, hogy mentse az állását.
Jadon Sancho távozása szinte biztos, azonban meglepő, hol köthet ki.
Úgy tűnik, ezzel végleg eldőlt a jövője a klubnál.
Egy apró gesztuson múlhat a jövője.
Úgy tűnik, megoldhatatlan a probléma kettejük között.
A közös étkezéseken sem vehet részt.
Van számára visszaút, de ahhoz meg kell tennie, amire eddig nem volt hajlandó.
Mindkét futballista nagy bajba került.
Erik ten Hag azt mondta, azért nem játszik, mert nem megfelelő az edzésmunkája.
Rejtély, miért nem játszott három hónapig.
Gyenge teljesítményt nyújtottak az előző szezonban.
A szövetségi kapitány Harry Maguire játékára viszont továbbra is számít.
A német Sky szerint a fiatal támadó tökéletes lenne James Bond szerepére.