Vágólapra másolva!
Visszatér a Borussia Dortmund labdarúgócsapatához az angol válogatott Jadon Sancho.

Kölcsönbe került Dortmundba Jadon Sancho

A Manchester United és a német klub csütörtöki bejelentése szerint a 23 éves támadó az idény végéig kölcsönben játszik majd régi-új együttesében.

Jadon Sancho visszatért Dortmundba Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Fotostand / Wundrig

A 23-szoros válogatott Sancho 2017 és 2021 között volt a BVB játékosa, abban az időszakban

137 meccsen 50 gólt szerzett és 64 gólpasszt adott. 2021-ben Német Kupát nyert a gárdával.

Nem úgy alakult a manchesteri kaland, ahogy azt elképzelte Jadon Sancho

Ezt követően 85 millió ellenében az MU-hoz igazolt, ott azonban nem jött el számára az áttörés, 82 mérkőzésen mindössze 12-szer volt eredményes, szeptember óta pedig nem is játszik, mert kritizálta Erik ten Hag vezetőedzőt.

A mostani megállapodás négymillió eurójába került a Dortmundnak.

A játékos szerződése 2026-ig szól Manchesterben.

és az egyesület irányítóival sem vesztetettem el a kapcsolatot" - mondta a futballista. "Alig várom, hogy ismét találkozzak a csapattársaimmal, kimehessek a pályára és mosolyogva focizhassak, gólpasszokat adjak, gólokat szerezzek és segítsek a klubnak abban, hogy kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájára."

A Dortmund jelenleg az ötödik helyen áll a Bundesligában.