Vágólapra másolva!
A Manchester Unitedben megbukott Jadon Sancho a téli átigazolási időszakban kölcsönben visszatért korábbi klubjához, a Borussia Dortmundhoz. Az angol válogatott szélső egyelőre nem győzte meg a szurkolókat és a szakértőket, eddigi hat meccsén még egyetlen gólt sem szerzett.

Jadon Sanchót az angol labdarúgás egyik legígéretesebb tehetségének tartották, amikor 2021 nyarán 85 millió euróért leigazolta a Manchester United a Borussia Dortmundtól. Az angol válogatott szélső a német sztárcsapat legjobb játékosa volt, azonban az Old Traffordon nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, mint amit Németországban. Sancho viszonya ráadásul alaposan megromlott Erik ten Hag vezetőedzővel, aki az idei szezonban látványosan mellőzte a focistát.

Jadon Sancho a legrosszabb játékos

A 23 éves támadó a téli átigazolási szezonban kölcsönben visszatért Dortmundba, ahol eddig hat bajnokin lépett pályára, de gólt még nem szerzett. A Der Westen német lap szerint 

a Hoffenheim ellen 3-2-re elveszített mérkőzésen Sancho kiábrándító teljesítményt nyújtott, a pályán lévő összes játékos közül ő játszott a legrosszabbul.

A Borussia Dortmundnál mindenki nagyon boldog volt, amikor Jadon Sanchót visszahozták a téli átigazolási időszakban. A tékozló fiú végre visszatért. Euforikus állapotba kerültek tőle a szurkolók, de néhány hét elteltével ennek már nyoma sincs.

A Hoffenheim elleni találkozón a drukkerek abban reménykedtek, hogy a 23 éves játékos végre megszerzi első gólját, de ismét csalódást okozott. A BVB sztárja újabb gyenge teljesítményt mutatott, és valószínűleg a legrosszabb játékos volt a pályán" - hangozott a német lap éles bírálata Sanchóval kapcsolatban.

A 23-szoros angol válogatott labdarúgó jövője egyelőre bizonytalan, mert a hírek szerint a Dortmund hosszú távon nem szeretné megtartani, és a Manchester United is inkább megszabadulna tőle.