Hősként fogadták a kiesett albán focistákat
Megkapták Tirana kulcsait a nyitott busszal parádézó válogatott tagjai.
Megkapták Tirana kulcsait a nyitott busszal parádézó válogatott tagjai.
22 lövés, 88 százalékos pontosságú passzolás, óriási légi fölény kellett a sikerhez.
A közönség által kifütyült hazaiak az utolsó percekben gyűrték le Albániát.
Az albán futballszurkolók akciójához az UEFA-nak is lesz még szava.
Igen, pedig jobban passzoltak, mint az albánok. Statisztikák, hőtérkép, lőlap.
Hiába védett remekül az albán kapus, egyet hibázott, Svájc büntetett.
Muszlim hitére hivatkozva mondott nemet a főszponzornak.
Taulant Xhaka az albánoknál, Granit Xhaka a svájciaknál szerepel.
Albánia azzal a meccsel jutott ki Franciaországba.
Két országot ugrasztott egymásnak, pedig a saját csapatát sem ismeri fel.
Albánia szigorú intézkedések közepette juthat ki az Európa-bajnokságra.
Ő irányította a tömegverekedést kirobbantó zászlót szállító drónt.
A CAS szerint Szerbia volt a felelős az októberi futballbotrányért.
A félbeszakadt selejtező résztvevőinek nem tetszik, hogy mindketten kikaptak a meccsükön.
A legnagyobb bűn, ha a politika belekeveredik a sportba, mondta a szerb szövetség alelnöke.
A szerbek az albánokat, az albánok a szerbeket okolják a félbeszakadt Eb-selejtező miatt.
Olsi Ramát a stadionban letartóztatták. Az albán játékosok a pályán verekedtek a szerb drukkerekkel.