Ennyi ellentmondás egy kislányban

Vágólapra másolva!
Hogyan szoktassam le a hisztiről a kislányomat? Milyen idős korig "egészséges" meztelenkedni a gyerekek előtt? Normális, ha a hatéves kislányom mindig engem akar? Miért kezelhetetlen otthon egy óvodában aranyos, jó magaviseletű kislány? Van-e valami hátránya annak, ha egy baba nem kúszik-mászik? Sződy Judit pszichológus válaszol.
Vágólapra másolva!

Kedves Judit!

Három lányom (11 hó, 7, 8 és fél év) közül kettővel semmi gondom, ám a középsővel annál több.

Natasa egy tehetséges, okos, ügyes, szép kislány. Első osztályos, nincsenek tanulási problémái, a visszajelzések szerint a közösségben is jól boldogul, bár korábban határozottan visszahúzódó volt.

Forrás: [origo]


3 éves koráig nem volt vele probléma, és érdekes módon később is csak nekünk, a szüleinek. Ahogy óvodába került, mintha megkettőződött volna: az oviban egy csendes, abszolút szófogadó mintagyerek, itthon egy szófogadatlan kis boszorkány. Ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban fájt a hasa - jártunk többféle vizsgálaton is: negatív. Akkor még egyértelműbbnek tűnt a helyzet, hiszen meg is fogalmazta, hogy nem szeret oviba járni.

Az iskolában viszont jól érzi magát, barátokkal van körülvéve, szeretik. Itthon mégis egyre kezelhetetlenebb, rendkívül szemtelen, soha semmit nem hajlandó megtenni. Ha valami nem a kedve szerint történik, megsértődik, elvonul, hosszasan duzzog. Általában nem talál magának elfoglaltságot, ezért vagy a nővérét zrikálja, vagy a kishúgát nyúzza (szerencsére jól tűri).

Pedig gyakran megyünk kirándulni, moziba, az apjukkal sokat sportolnak és amikor csak időm engedi, én is leülök vele játszani, de még így sem könnyű a kedvére tenni. Ráadásul még sportol is: nagyon tehetséges ritmikus sportgimnasztikában, heti 3x2,5 óra edzése van. Nem lelkesedik túlzottan érte, de a beilleszkedéssel járó problémákon túl vagyunk, és úgy látom, nagyon büszke magára, hogy ilyen rövid idő alatt (ősszel kezdte) mi mindent tanult. Mellesleg természeténél fogva lusta, magától meg nem mozdulna, szereti kiszolgáltatni magát, így a sport talán hasznára válik.

Ugyanakkor hatalmas a mozgásigénye, amikor nincs edzés "szétszedi a lakást", vagy elnyúlik egy mesefilm előtt. Ahogy írok, talán kiderül, hogy legfőbb jellemvonása az elletmondásosság. Képtelen vagyok kiigazodni rajta, nem tudom kezelni, szerintem ő ezt pontosan érzi is, és ki is használja.

Sajnos könnyedén hazudik, pimasz, visszabeszél, lételeme az ellenkezés, ugyanakkor nagyon nagy a szeretetigénye, ha úgy tartja kedve, bújik, mint egy kismacska, szeret velem aludni. És még hosszasan tudnám sorolni. Valahol elrontottuk a nevelését, de hiába gondolkodom, nem tudom megfejteni. Úgy érzem, nem jó irányba halad a kapcsolatunk, félek, hogy kamaszkorában teljesen kicsúszik a kezünkből.

Kedves Petra!

Most ne azzal foglalkozz, hogy mit rontottatok el. Olyan nincs, hogy a szülő tökéletesen jól csináljon mindent a gyerekével. A matematikai esélye közelít a nullához annak, hogy a szülők és a gyerek temperamentuma, plusz a környezet is ideálisan találkozzanak egymással.

Bizonyos dolgok az egyik gyereknél beválnak, a másiknál nem. Amit javasolni tudok, az az, hogy ti, szülők ne hagyjátok magatokat bepalizni. A gyerek ott "rosszalkodik", vagyis ott ereszti ki a gőzt, ahol lehet. Általában a jó édes anyja járja meg (ezt nagyon is ismerem) a gyerek egy földreszállt angyal a nagyiknál és az oviban is tökéletes - de otthon az anyját már tökéletesen kizsigereli: hisztis az evés miatt, a ruhái miatt, méééég egyet mesélj, ma is mossunk/ne mossunk hajat, ma inkább hálóingben/pizsamában akarok aludni stb.

Ha látja, hogy érdemes, mert van körülötte egy kis felhajtás, és végül célt ér, akkor ezt rendszeresen fogja csinálni. Sakkban tartja a szülőket a viselkedésükkel. Így éri el, hogy sokat (lehetőleg minden pillanatban) foglalkozzanak vele. És, ami a legfontosabb: e mögött a viselkedés mögött az a kérdés feszül: "tényleg szeretsz?"

Lehet, hogy a gyerek bizonytalan a szeretetben (ki tudja miért), vagy önmagában. Újra és újra igazolást vár. Talán az iskolában el vannak rendezve a szerepek pontosan, kialakult már a hierarchia. Otthon ez lehet, hogy képlékenyebb, a kistestvér miatt is. Ez is állhat a dolog mögött.

Próbáljatok vele következetesek lenni. És beszélgetni vele arról, hogy mit érez, hogy érzi magát ebben a családban.

A kamaszkortól ne félj. Akár félsz, akár nem, nehéz lesz. De ez nem végleges. Utána éppen az a gyerek szokott visszatérni a szülőhöz, akit az első éveiben nevelt. Ha az első években biztonságot, szeretetet kapott, a kamaszvihar elhaladása után sem lesz gond a kapcsolatotokban.