Ennyi ellentmondás egy kislányban

Vágólapra másolva!
Hogyan szoktassam le a hisztiről a kislányomat? Milyen idős korig "egészséges" meztelenkedni a gyerekek előtt? Normális, ha a hatéves kislányom mindig engem akar? Miért kezelhetetlen otthon egy óvodában aranyos, jó magaviseletű kislány? Van-e valami hátránya annak, ha egy baba nem kúszik-mászik? Sződy Judit pszichológus válaszol.
Vágólapra másolva!

Tisztelt Tanácsadó!

Egy közeli ismerősömmel beszélgetve merült fel bennem az alábbi kérdés. Érdekelne a véleménye, milyen idős korig egészséges a gyermek fejlődése szempontjából:
- a családon belüli meztelenkedés a gyermek előtt,
- a gyermekkel együtt végzett közös tisztálkodás (fürdés).

Tudom, konkrét életkor nem adható erre, de talán fejlődési szakasz meghatározható.

A társadalmi megítélés is komoly szerepet játszik a kérdés eldöntésében.

A szülőnek kell időben érzékelni mindezt, vagy várjuk meg, míg a gyermek felől jelentkeznek arra utaló jelek, hogy szívesebben venné, ha már nem jelenne meg a szülő olyan módon előtte, ahogy kisebb korban természetes volt?

Természetesen azonos és ellentétes nemű szülők-gyerekek viszonylatában is érdekel a dolog, és azonos neműek esetében is.

Kedves Ádám!

A válasz nagyon egyszerű: amíg az egyik családtagot sem feszélyezi a
meztelenkedés, addig semmi probléma a dologgal. Ha bárki rosszul érzi magát ebben a helyzetben, abba kell hagyni. És ezt a gyereknek is el kell mondani.

Természetesen, ha a kicsiben kérdések merülnek fel, azokra a korának
megfelelő szinten kell válaszolni, nem elhessegetni, de az sem jó, ha
biológia órát tartunk neki.

Amúgy a gyerekek nagyon különbözőek lehetnek ebből a szempontból: van, aki soha nem jön zavarba, más pedig pici kortól vigyáz, hogy csukva legyen a fürdőszoba ajtó.

Lényeg az, hogy semmi olyasmit ne csináljunk, ami feszélyez minket.