Paripára fel!

Vágólapra másolva!
Egyre divatosabb a lovaglás, hiszen szinte minden testrészünket formálja, olyan izmokat dolgoztat meg, amelyeket egyetlen hagyományos sportág sem vesz igénybe. Leginkább a női nem körében hódít újra a lovaglás, mert türelmesebbek, megértőbbek és szorgalmasabbak vagyunk a lovakkal, mint a férfiak - állítják a szakemberek.
Vágólapra másolva!

Ezek után nézzünk alaposan utána, melyik lovas farmnál kezdjünk edzeni. Számos major kínálja magát. Például Budapest környékén - Érden, Sóskúton, Szigetmonostoron és Baracskapusztán is egyre több nívós lovasklub működik. Ajánljuk az Adyligetben működő Petneházy Lovasklubot vagy a festői környezetben, a Domonyvölgyben található Detti Lovardát, ahol nemcsak a hegyi lovaglást próbálhatjuk ki, hanem ha szerencsénk van, a Domonyvölgyben lakó legendás fogathajtó Lázár testvérekkel is összefuthatunk.
A lovas tanya kiválasztásakor bölcs döntés akár több farmot is felkeresnünk. Figyeljük meg az istálló és a lovak tisztaságát, valamint kérdezzük meg, hogy van-e külön öltöző és zuhanyozási lehetőség a klubban. Vessünk néhány pillantást a zárt karámra is, ami ideális esetben nyugodt, csendes területen fekszik, és rugalmas a talaja. Kerüljük el a sáros, poros talajú karámokat!

A mester

Ami az edzőket illeti: nyugodtan kérdezzük meg az oktatótól, hogy milyen végzettséggel rendelkezik. A Magyar Lovasszövetség oktatói vizsgája nélkül ugyanis Magyarországon nem lehet(ne) edzést tartani. Alaposan gondoljuk meg, hogy kit választunk oktatónak, hiszen az első időkben szinte minden rajta múlik: az edző felelőssége, hogy milyen lovat ad a kezdőnek (ideális esetben tapasztalt, nyugodt és idős pacit kapunk), hogyan tanítja meg az alapokat, a felszállástól kezdve az alapvető kéz- és lábtartásig. Szakemberek szerint kétfajta lovastípus létezik: az egyik kizárólag azt igényli, hogy fel-, majd leszálljon a felnyergelt lóra, míg az utóbbi szívesen részt vesz a ló ápolásában, nyergelésében is, tisztításában is. Ugye, hogy szimpatikusabb a második típus? - hiszen a paci érző és intelligens lény, aki ápolást igényel, és kapcsolatot kell vele kialakítanunk.

Beavatás

Legelső edzésünk előtt saját magunkkal szemben is fogalmazzuk meg elvárásainkat. Mit szeretnénk a lovaglás által kihozni magunkból és milyen szintre szeretnénk eljutni? Arra van szükségünk, hogy aktívan sportoljunk a friss levegőn, vagy esetleg komolyabb lovas eredményeket is el szeretnénk érni? A teljesség kedvéért néhány gondolat a lovas szakágakról: a díjlovaglás során különböző figurákat - például sétagalopp, forgás - mutat be a versenyző. A díjugratásnál - ez a legnépszerűbb a nők körében - a formaöltözetet viselő lovas különböző akadályokat ugrik át bizonyos időkereten belül. Létezik továbbá, és egyre kedveltebb az úgynevezett militarilovaglás, ahol veszélyes terepen merev akadályokkal birkózik meg a ló és gazdája

De vissza a kezdetekhez! Miután az oktató felmérte az erőnlétünket és a tudásunkat, az első néhány edzésen futószáron vezetnek körbe, ezáltal a nyeregbeli magabiztos ülés és az alapvető kéz- és lábtartás sajátítható el.

Tippek edzés előtt

- Tréning előtt közvetlenül ne együnk!
- Az első edzések semmiféleképp se tartsanak 20 percnél tovább, különben másnap garantáltan nem tudunk lábra állni az izomláztól.
- Az első edzések során a testünk mellett a lelkünkre is figyeljünk: jó és biztonságos érzés lovagolni, vagy esetleg szorongással és félelmekkel tölt el?
- Személyes tanács: az első alkalmakkor természetes érzés az enyhe félelem - ezért is fontos, hogy tapasztalt lovat kapjunk. Egy azonban biztos: a ló megérzi, ha a hátán ülő személy retteg. Legyünk úrrá szorongásainkon, érdemes!