Szenior-hét és ifjonti zaj a lemeziparban

Elvis Costello hosszú idő után végre ismét igazi rocklemezt csinált, méghozzá milyen jót! Neil Diamond a visszafogott önreflexióra esküszik, míg a Def Leppard a fiatalkorát próbálja újra átélni. Sam Sparrót már az új Prince-ként emlegetik egyesek, a Hadouken! grindie zajongása hosszú távon fárasztó, viszont a No Age életerős lökést ad a noise popnak. Lemezajánló.

Neil Diamond: Home Before Dark

Várakozások: Neil Diamond - akárcsak Elvis Costello - szintén jóval kisebb megbecsülésnek örvend a világnak ezen a részén, mint angol nyelvterületen. 120 milliónál is több lemeze kelt el idáig világszerte, és generációja egyik legnépszerűbb énekes-dalszerzőjének számít, aki egyébként másoknak is írt sikerszámokat. Ha máshonnét nem, akkor innét feltétlenül ismerheti még a magyar közönség is: dalai közül az I'm A Believer-t a Monkees, a Red Red Wine-t a UB40, a Girl, You'll Be A Woman Soon-t pedig az Urge Overkill vitte sikerre (utóbbi a Pulp Fiction filmzenelemezén futott be nagy karriert). A New York-i zsidó családból származó Neil Diamond 1941-ben született, és kezdetben profi dalszerzőként foglalkoztatták, majd a hatvanas évek végétől saját dalaival is népszerű lett, és a következő évtizedben már a legnagyobb amerikai sztárok közé került. Kicsit érzelgős, inkább a női közönséget megcélzó dalaival ő lett James Taylor és Cat Stevens mellett a tipikus singer-songwriter, aki leginkább a mai negyvenes-ötvenes korosztály kedvence lett. Diamond karrierje a nyolcvanas években némiképp lejtőre került, ám a kilencvenes években kisebb reneszánsza támadt, és akkorra már senki sem kérdőjelezte meg, hogy az amerikai pop ikonjai között van a helye. 2005-ben a neves producerrel, Rick Rubinnal készített egy hosszú idő után ismét kedvező kritikákat kiváltó albumot, 12 Songs címmel (nagymértékben annak köszönhetően, hogy ezt megelőzően Rubin Johnny Cash-t is hozzásegítette néhány jól sikerült, karriert lezáró lemezhez). A 12 Songs-nak köszönhetően Diamond negyedszázad után került be újra a Top 5-be Amerikában, ám az örömbe üröm is vegyült, hiszen a CD-hez tartozó másolást megakadályozó, ám hibás szoftver tönkretette a számítógépeket, amiért a lemezek nagy részét vissza kellett rendelni a lemezboltokból.

Eredmény: A 12 Songs sikerén felbuzdulva Diamond ismét Rubinnal fogott össze, és a két ékszernevű muzsikus ismét hozta a formát. Egy lecsupaszított, akusztikus hangzású lemez - nincs dob, a gitárhoz visszafogott billentyűs vagy vonóskíséret társul csak, no meg Diamond karakteres énekhangja. A gyakran countrys zenei világ tényleg emlékeztet Johnny Cash American Recordings lemezeire, és emlékeztet is bennünket arra, hogy Diamond egyrészt még mindig elsőrangú dalszerző (a lemezen csak saját szerzemények hallhatók), ráadásul a szikár zenei kíséretnek köszönhetően őszintébbnek és szívhez szólóbbnak hat, mint számos korábbi sikerlemeze. Bár a 12 Songs-hoz önmagában a Home Before Dark nem tesz hozzá igazán sok újat - Diamond ugyanazon az úton megy tovább, és ez nagyon is rendben van így. A számvetéssel, elmúlással is foglalkozó, visszafogott dalok talán nem azt szolgáltatják, amiért sokan megszerették Neil Diamondot, de az énekes újra bizonyítani tudta, hogy jóval több a háziasszonyok kedvenc trubadúrjánál.

Kiknek ajánlható: A már említett Johnny Cash - Rick Rubin közös albumok kedvelőinek.

Olyan, mint: Egy amerikai zenei ikon méltóságteljes búcsújának második része.

(IB)