Gazdag üzletemberek kalandvágyából lett tragédia: ők öten utaztak a Titan fedélzetén

A Titan merülés közben
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo megírta, az amerikai parti őrség csütörtök délután jelentette be, hogy törmelékdarabokat találtak a június 18-án eltűnt Titan lemerülési körzetében. A hatóságok bizonyítottnak látják, hogy a Titanic roncsaihoz merülő Titan maradványait találták meg. A fedélzeten öt személy utazott, köztük a tengeralattjárót üzemeltető OceanGate vezetője. Mutatjuk, mit kell tudni a tragikus sorsú utasokról.
Vágólapra másolva!

Paul-Henri Nargeolet

A fedélzeten tartózkodott még a 77 éves Paul-Henri Nargeolet, a francia haditengerészet egykori búvára is. A gyakran csak Mr. Titanic néven emlegetett férfi állítólag több időt töltött a roncsnál, mint bármely más felfedező. Részt vett az első expedíción is, amely 1987-ben merült a hajó roncsaihoz, mindössze két évvel a megtalálása után.

Paul-Henri Nargeolet Forrás: AFP/Joel Saget

Emellett Nargeolet a Titanic roncsának jogait birtokló cég víz alatti kutatási igazgatója volt. A hivatalos információk szerint a férfi több ezer Titanicról származó műtárgy visszaszerzését felügyelte.
Nargeolet francia felesége, Anne Connecticutban él, és a gyermekei is Franciaországon kívül élnek.