Gazdag üzletemberek kalandvágyából lett tragédia: ők öten utaztak a Titan fedélzetén

A Titan merülés közben
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo megírta, az amerikai parti őrség csütörtök délután jelentette be, hogy törmelékdarabokat találtak a június 18-án eltűnt Titan lemerülési körzetében. A hatóságok bizonyítottnak látják, hogy a Titanic roncsaihoz merülő Titan maradványait találták meg. A fedélzeten öt személy utazott, köztük a tengeralattjárót üzemeltető OceanGate vezetője. Mutatjuk, mit kell tudni a tragikus sorsú utasokról.
Vágólapra másolva!

Stockton Rush

Az egyik utas Stockton Rush, az utazást szervező OceanGate vezérigazgatója volt. A vállalat korábban megerősítette, hogy a tengeralattjáró fedélzetén tartózkodik. A 61 éves férfi 2009-ben alapította a cégét, mélytengeri utazást kínálva az ügyfeleinek. Rush 2021-ben került az újságok címlapjára, amikor a Titanic roncsaihoz kezdett utakat kínálni.

Stockton Rush Forrás: AFP/Handout

A vállalat 250 ezer dollárt kért ezekért az utakért, és egy 2017-es beszámoló szerint Rush az OceanGate minden egyes merülésében részt vett.

A vállalkozó a Princeton Egyetemen tanult, és felesége, Wendy annak az Isidor és Ida Strausnak volt az ükunokája, akik a Titanic elsüllyedésekor haltak meg.