Gazdag üzletemberek kalandvágyából lett tragédia: ők öten utaztak a Titan fedélzetén

A Titan merülés közben
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo megírta, az amerikai parti őrség csütörtök délután jelentette be, hogy törmelékdarabokat találtak a június 18-án eltűnt Titan lemerülési körzetében. A hatóságok bizonyítottnak látják, hogy a Titanic roncsaihoz merülő Titan maradványait találták meg. A fedélzeten öt személy utazott, köztük a tengeralattjárót üzemeltető OceanGate vezetője. Mutatjuk, mit kell tudni a tragikus sorsú utasokról.
Vágólapra másolva!

Hamish Harding

Az 58 éves Hamish Harding az Action Aviation nevű dubaji székhelyű magánrepülőgép-kereskedő vezetője volt, emellett pedig lelkes kalandor. A brit férfi többször járt a Déli-sarkon (egyszer Buzz Aldrin űrhajóssal együtt), 2022-ben pedig a Blue Origin fedélzetén repült az űrbe.

Három Guiness-rekord kötődött a nevéhez, köztük az óceánmélységben eltöltött leghosszabb idő, melyet a Mariana-árok legmélyebb részébe történő merülés során ért el.

Hamish Harding Forrás: Getty Images/Victoria Sirakova

Egy 2022-es interjúban Harding elmondta, hogy Hongkongban nőtt fel, majd az 1980-as évek közepén szerzett pilótaképesítést, miközben Cambridge-ben tanult. Később banki szoftverekből gazdagodott meg, és megalapította a saját repülőgép-cégét.

Korábban elmondta, a Titanic-merülést 2022 júniusában tervezték volna végrehajtani, de elhalasztották, mert a tengeralattjáró megsérült az előző merülése során.