Szeptemberben érkezik a Hab című új magyar film

Kerekes Vica a Hab forgatásán
Vágólapra másolva!
Szeptember 10-től játsszák a mozik a Kerekes Vica főszereplésével készült Hab című romantikus vígjátékot.
Vágólapra másolva!

Kerekes Vica a produkció közleménye szerint

A színésznőt már a Szuperbojz, az Egynyári kaland és az Apró mesék szereplőjeként is ismerheti a hazai közönség. Filmbéli partnerét, a

a Jászai Mari- és Kaszás Attila-díjas Mátray László játssza, akit többek között a Kojot és a Seveled című mozifilmekben is láthattunk.

Kerekes Vica a Hab forgatásán Forrás: Csudai Sándor - Origo


A Hab rendezői székében első nagyjátékfilmjével mutatkozik be Lakos Nóra, akinek rövid- és dokumentumfilmjei már számos nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek és nyertek díjakat, de nevéhez több sikeres reklám és tévésorozat, például a Tóth János is köthető.

A színészgárdában olyanok szerepelnek még, mint Kovács Lehel, Elek Ferenc, Szikszai Rémusz, Láng Annamária és Pálfi Kata.