Árulók!

George W. Bush hatalomra jutása óta az Egyesült Államok szabályosan megbolondult. Megbolondult a hatalom, megbolondult az ellenzéke, megbolondultak az egyetemi tanárok, és megbolondultak a lakókocsikban élő "fehér mocskok", akik lányaikat Irakba küldik meztelen arab férfiakat pórázon cibálni. Mark Ames, a moszkvai eXile magazin főszerkesztője szerint gyakorlatilag az egyetlen ember, aki megőrizte Amerikában a józanságát, éppen Michael Moore, a hatalmas viharokat kavaró Fahrenheit 9/11 film rendezője.

Hihetetlen módon a legrosszindulatúbb támadás Moore filmje ellen az L. A. Weeklyben jelent meg, az egyik legfontosabb baloldali médiumban, amely még a filmkritikákat is baloldali ideológiával fűszerezi. John Powers, az L. A. Weekly tudósítója a 2004-es cannes-i filmfesztiválon, az amerikai baloldal tipikus stílusában csak gúnyosan mosolygott: "Nyilvánvaló, hogy a Fahrenheit 9/11 nem volt a fesztivál legjobb darabja. Michael Moore Bush-ellenes agitprop alkotását olyan mértékben túlértékelték, mint amennyivel a szobamérleg mutatója túlmutat az ideális testsúlyon, ha a rendező rááll. Ennek ellenére Moore mesterien érti, hogyan etesse meg a külföldiekkel az Amerika-ellenes fantazmagóriáit."

Azt várnánk, hogy Moore-t csak a republikánsok támadják majd azzal, hogy túlsúlyos, azonban a baloldalról érkező hasonló kritikák legalább ilyen gyakoriak. A Washington Postnak adott interjújában Ralph Nader, zöld-liberális-alternatív-baloldali elnökjelölt nemrégiben így fogalmazott: "Néhány évvel ezelőtt jártam Moore-nál, és azt tanácsoltam neki, hogy fogyjon le. Mostanra megduplázta a testsúlyát. Nem hallgat a jó szóra. Pedig ez egy nagyon komoly kérdés. Több mint 150 kilót nyom, olyan, mint egy hatalmas strandlabda." Mindezt annak ellenére, hogy a tanulmányok szerint a túltápláltság a depresszió és a szegénység következménye. Nader ezek után azzal dicsekedett, hogy az ő támogatói mind "vékonyak, és odafigyelnek az egészségükre".

A vitriol nagy részét azonban leginkább mondvacsinált aggodalmakra tartogatják, erre remek példa Powers 2002-ben írt, Kóla, puska, sültkrumpli-kritikája, amelyben Moore populizmusát támadja. "Az egyetlen kellemetlen dolog a baloldaliságban az, hogy az ember olyan ideálokat lát maga előtt, mint Michael Moore, akinek baseballsapkája, hordóhasa és öntömjénező populizmusa nemzetközi márkanévvé tették őt. A Kóla, puska, sültkrumpli-t vad lelkesedéssel fogadták Cannes-ban, mivel látszólag képes volt arra, hogy elszórakoztassa az európai értelmiségieket és mindenki mást, aki úgy gondolja, hogy Amerika a mókás, bár vérszomjas barbárok hazája."

Powers nyilvánvalóan azért van kiakadva, mert Moore ráébresztette, ő maga mennyire ál-baloldali, emellett azért is, mert Moore szokatlanul nagy vagyonra és ismertségre tett szert, ami nem megszokott egy amerikai baloldali esetében. Ez a dühöngés lepleződik le a Powers által alkalmazott vagy-vagy formulában: "A történelmi értékelés teljes hiányával Moore látszólag azt állítja, hogy ez az ország javíthatatlanul vérszomjas. Az ember nem tudja, hogy dühöngjön vagy ásítson ezek hallatán." Képtelenség, hogy valaki, vagy ásítani, vagy dühöngeni akarjon. Ha egy ilyen kérdést teszünk fel, nyilvánvaló, hogy melyik oldalon állunk. Ezért javaslom, hogy az újságíró mihamarabb szerezzen be egy kis aktív szenet, mielőtt a dühöngés megfekszi a gyomrát.

Egy másik L. A. Weekly-s balos, bizonyos Marc Cooper nevű öreg hippi, még nyíltabban ellenséges március 5-i "Egy hülye bézbólsapkás fehér ember problémája a rendszerrel" című cikkében: "Tinédzserként, a hatvanas években, nem Marx vagy Marcuse vitt engem a radikális irányba, hanem Mort Sahl, a komikus. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Michael Moore efféle hatással lenne ma bárkire is. Moore nem újsággal a hóna alatt jelenik meg előttünk, hanem bikaszarvakkal és kőtörő kalapáccsal, ami nem is lenne baj, ha lenne gondolataiban némi mélység, finomság vagy következetesség." Cooper szó szerint gyűlöli Moore-t, olyannyira, hogy inkább nyíltan elismeri szövetségét a jobboldallal, mint hogy a sikeres akolbélit támogassa. "Hívjanak nyugodtan szentimentálisnak vagy akár hülye fehér embernek, de amikor Michael Moore nyavalygását hallgatom, visszasírom a Mort Sahl-féle időket. Vagy igen, akár William F. Buckleyt (erősen vallásos jobboldali publicista - a ford.) is."