Árulók!

George W. Bush hatalomra jutása óta az Egyesült Államok szabályosan megbolondult. Megbolondult a hatalom, megbolondult az ellenzéke, megbolondultak az egyetemi tanárok, és megbolondultak a lakókocsikban élő "fehér mocskok", akik lányaikat Irakba küldik meztelen arab férfiakat pórázon cibálni. Mark Ames, a moszkvai eXile magazin főszerkesztője szerint gyakorlatilag az egyetlen ember, aki megőrizte Amerikában a józanságát, éppen Michael Moore, a hatalmas viharokat kavaró Fahrenheit 9/11 film rendezője.

Számos újságcikk, amelyben megkérdezik a Fahrenheit 9/11-ről éppen kijövő "hétköznapi amerikaiakat", szintén megcáfolja ezt az érvet. Még a Time magazin is elismeri: "A mozikban az emberek igazán a film hatása alá kerülnek, főleg azok, akiknek szeretteik Irakban vannak. Az iowai Greg Rohwe-Selken és felesége, Karol, mindketten az amerikai hadsereg tartalékosai, akik önkéntesnek jelentkeztek Afganisztánba, de egyikőjüket sem küldték ki. Jelenleg Karol a Nemzetőrségben szolgál Irakban. A Fahrenheit 9/11 megtekintése után Greg könnyekkel küszködve mondja: 'Most már tényleg nem értem, miért is kell neki ott lennie.'"

A Salon.com Moore-párti kritikusa, Andrew O'Hehir is kötelességének érzi, hogy dicséretét valamiképp ellenpontozza, becsúsztatva egy kis anekdotát, amely kétségeket ébreszt Moore szavahihetőségét illetően: "Nem szeretném azt állítani, hogy Moore koholmányokat gyárt, de már karrierje kezdetén is voltak arra utaló jelek, hogy igazi küldetése nem is az újságírás, inkább a történetmesélés, pontosabban inkább a kettő között húzódó veszélyes mezsgyén mozog." Nem, igazi célod az, hogy egy csöppet aláásd Moore-t, miközben saját magadat fényezed.

A World Wide Socialist Website szintén talált egy-két dolgot, amit kifogásolhat: "A rendező a könnyebbik végét fogta meg a dolgoknak és hajlamos az egyszerű magyarázatok elfogadására, ahelyett hogy mélyebbre hatoló elemzést tárna elénk." De aggodalomra semmi ok, még pár nap, és Marx tézisei tutira elnyerik méltó megbecsülésüket a világban. "A köznépi akarat egyre szélsőségesebb az Egyesült Államokban, ami nagy horderejű változásokat idéz majd elő." Na, ja. Milyen kár, hogy Moore elemzése nem ennyire mélyreható.

Még az alternatív beállítottságú New York Press is - amelybe én is szoktam írni - egy olyan vezércikket jelentetett meg, melyben Moore-t azzal vádolják, hogy "liberális fasiszta". Először azt hittem, bóknak szánták, később kiderült, hogy a cikk írója, Armond White, már megint nagyon okosnak hitte magát, amikor Moore fejéhez vágta ezt a marhaságot. White annyira belemelegedett a vagdalkozásba, hogy a végén még Quentin Tarantinót - a cannes-i zsüri elnöke, amely Moore-t Arany Pálma-díjjal jutalmazta - is sikerült megvádolnia azzal, hogy köze volt az Abu Ghraib-i kínzásokhoz. Nem egészen értem, mi ezzel White célja, de némi rosszindulat abból is fakadhat, hogy gyűlöli Moore-t mint az afroamerikaiak ügyéért leghatásosabban harcoló filmes propagandistát (Armond White ugyanis afroamerikai). White-nak tudnia kell, hogy Abu Ghraib pontosan a Halliburton (az amerikai alelnökhöz, Dick Cheneyhez közel álló vállalatbirodalom - a ford.) és többi a texasi cégóriás gyapotültetvény-kultúrájának következménye, akik ellen liberális fasiszta népe hadat visel. Mi a franc bajuk van ezeknek az amerikaiaknak manapság? Miért fontosabb egy Egyedülállóan Ellentmondásos álláspontot képviselni, mint valaki mellé állni, aki jót cselekszik? Ez az amerikai baloldal igazi problémája: nem a játék megnyerése a lényeg, még csak nem is a játékszabályok betartása, hanem hogy mindenáron elveszítsék a játékot.

Nem csak a baloldali végekről érkeznek támadások Moore ellen. A fősodorbéli libsik is előrántották a fegyvert. A Washington Post liberális újságírója, Richard Cohen, az iraki háború nagy ellenzője is azt írta olvasótáborának, hogy "elborzadt Moore módszereitől", bármitjelentsen is ez. El tudunk képzelni egy jobboldali újságírót, aki elborzad bármilyen jobboldali dologtól, amely a saját ügyüket támogatja? Vagy csak hogy egyáltalán elborzad bármitől? Dióhéjban így tudnám összefoglalni a problémát: A baloldalt olyan borzadozó nyuszik irányítják, mint Cohen, aki csak akkor húzza elő a tollát, ha olyat lát, ami tényleg segíthetné az ügyét. Bemocskolja Michael Moore-t, eliszkol és megbújik egy kő alatt, remélve, hogy Moore majd nem jön vissza.

Még a The Onion is - Jézusmária! Még ők is?! - beállt a Moore-t támadók sorába. "Koszos bombának" titulálva a filmet. A humorhonlap újságírója a szokásos jópofán populista, rejtett jobboldali szöveggel állt elő: "Egy Bush-apológia ugyanennyi spekulációval és mélyütéssel még csak egy Cannes-ba szóló meghívóval sem járt volna." Azok az átkozott francia liberálisok! Mindig csak gúnyolnak minket, amerikaiakat!

Ne felejtsük el, hogy a The Onion alapvetően egy óvatoskodó magazin - szeptember 11. után hetekre abba is hagyták a vicceskedést, mert maguk alá csináltak, és most, hogy látták Moore igazán ütős filmjét, megint a nemzetiszín zászlóval kirakott úton iszkolnak tova.

Ez a történet arról szól, hogyan lett fölrázva szendergéséből a baloldali értelmiség és hogyan alakult ált uniformizált csőcselékké, hogy meglincselje az egyetlen baloldalit, akinek sikerült kimászni a gettóból. Ez megmagyarázza azt is, miért szorul az amerikai baloldal mindig a hatalom szélére: a baloldal pontosan ott szeret lenni, ahol hatástalan és marginalizált, és bárkivel kész szembeszállni, aki fenyegeti ezt a kényelmes pozíciót, amely részeként ellenzékiségbe húzódva, mártíromságban tetszelegve tunyulnak, amíg nyugdíjba nem mennek. Nincs igazi harc, csak megy a nagy ökölrázogatás a dolgozószobában a tévé előtt, ahol a baloldali számára a feladat a buzzflash.com olvasgatásában és csendes mérgelődésben ki is merül.

Mark Ames
[email protected]
eXile magazin, Moszkva

Fordítás: Andersen Dávid, Varga Éva és Varga Ferenc
Köszönet Mark Amesnek, hogy beleegyezett a cikk utánközlésébe!