Ma van Szent Márton, hazánk védőszentjének napja
A sírja Tours-ban híres zarándokhely volt az egész középkor folyamán.
A sírja Tours-ban híres zarándokhely volt az egész középkor folyamán.
A következő évben folytatódik a magyar őstörténet szempontjából kiemelkedő területen fekvő, Ulánbátorhoz közeli belchi hun temető feltárása.
Szeptember 12-ig látogatható.
Feltehetően ő volt az első, akit a királyi családból a Szent István által építtetett székesfehérvári Boldogasszony-bazilikában helyeztek örök nyugalomra.
Az újjáépített Szabadság hidat 1946. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, a háború után az első állandó hídként adták át a forgalomnak.
Az Origo fotósainak képei.
Most nyolcszor annyi rakétát lőnek fel, mint az előző alkalommal, 2019-ben.
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette - közölte Varga Judit.
Szent István életművének maradandóságát a magyar állam több mint ezeréves fennállása bizonyítja.
A díszes belső tér augusztus 20-tól a hónap végéig ingyenesen látogatható.