Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust
Kétmilliárd forintos panzióépítési pályázat indul - jelentette be Varga Mihály.
Kétmilliárd forintos panzióépítési pályázat indul - jelentette be Varga Mihály.
Ötvenmilliárd forintos támogatási program indul az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére.
A foglalkoztatás és a felnőttképzés fejlesztéséről tárgyalt a versenyképességi tanács.
Varga Mihály: A Lipóti Zrt. tizenötmilliárd forintos beruházása a bizalomról szól.
Ferenc József a legszenvedélyesebb tűzoltónak nevezte, kortársai szerint békét hozott. 177 éve született Széll Kálmán.
Egészségbiztosítási és járványelleni alapot hoznak létre.
Az idei keretét 40 milliárd forintra emelte a tárca.
Az Orbán-terv hatására az év második felében már élénkülés következhet.
A pénzügyminiszter azt mondta, a magyar gazdaság sokkal válságállóbb most, mint a 2008-as válság idején.
Az ÁSZ-elnök szerint a lakosságnak is hangsúlyt kellene helyezni a tartalékolásra.