Domokos László szerint lakossági szinten is fontos, hogy a kormány intézkedései mellett a családok is újra tervezzék a költségvetésüket.
Jelen gazdasági helyzetben egyik napról a másikra több ezer munkavállaló munkahelye szűnik meg, felmérések szerint mindössze a lakosság egyharmadának van váratlan helyzetekre félretett pénze, ez aggasztó
- hangsúlyozza Domokos László.
Minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a "pénzügyminisztert", aki rendszeresen átnézi a számlákat, meghúzza a családi kiadásokat - fogalmazott az ÁSZ-elnök.
A pénzügyi egyensúly eléréséhez arra kell figyelni, hogy a család kevesebbet költsön a bevételénél, a különbözetet pedig mindig tegye félre.
Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan takarítsák meg az első ezer forintot, azután lehetőleg a következő ezreket, hiszen a családnak és a társadalomnak egyaránt az egyik legnagyobb értéke a biztonság, illetve a pénzügyi biztonság
- tette hozzá az ÁSZ elnöke.