Több, mint negyedmilliárd forint korrupciós pénzt kapott Horváth Csaba és Tóth Csaba
A zuglói baloldali polgármester mellett a helyi szocialista képviselő is megzsarolta a parkolási céget.
A zuglói baloldali polgármester mellett a helyi szocialista képviselő is megzsarolta a parkolási céget.
A zuglói baloldali polgármester egy Kálvin téri kávézóban háromszor is kapott vesztegetési pénzt, alkalmanként 3 millió forintot.
A baloldali zuglói polgármester három alkalommal, hárommillió forintot követelt és kapott a kerületi parkolási cég egyik vezetőjétől.
Korrupciós bűncselekmények miatt gyanusított Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester.
A főpolgármester még tájékozódik.
A baloldali zuglói polgármester nem adott érdemi választ a korrupciós vádakra.
A zuglói baloldali polgármester még 2016-ban kezdhetett üzletelni a parkolás kapcsán. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalosan is meggyanúsította.
Horváth Csaba sajtósa furcsa választ küldött az Origónak azzal kapcsolatban, hogy meggyanúsították-e az MSZP-s polgármestert.
Horváth Csaba egy helyi momentumos képviselőnek adott kedvezményesen bérlakást.
A képviselő több mint félmilliót keres, a baloldali polgármester a rendkívüli jogrendet kihasználva mégis neki adta az összkomfortos lakást. Megkérdeztük, mivel indokolja.