Hatalmas fordítással elődöntőbe jutott a magyar női tőrcsapat a tokiói paralimpián
A magyar csapatnak a döntőért az olaszokkal kell majd megvívnia.
A magyar csapatnak a döntőért az olaszokkal kell majd megvívnia.
Az erőemelő Sedric Roussel Watchou a hatodik helyen végzett élete első paralimpiáján.
Mező Boglárka a hetedik helyen végzett.
A 45 esztendős bringás az elmúlt években többször rajthoz állt a Tour de Hongrie-n is.
Marcin Polak versenyzési engedélyét ideiglenesen felfüggesztették, mivel egy doppingellenőrzés után tiltott szer nyomaira bukkantak a mintájában.
Wermeser Zsombor és Gáspár Tamás is bemutatkozhatott a japán fővárosban.
Az asztaliteniszező ezzel már biztos érmes.
A magyar asztaliteniszező két győzelemmel és egy vereséggel zárt a csoportjában.
Veres Amarilla kerekesszékes vívásban lett paralimpiai bajnok.
A magyar versenyzőt még három versenyszámban láthatjuk Tokióban.
Az amerikaiak elleni összecsapás előtt az új-zélandiak óriási átéléssel énekeltek el egy tradicionális maori harci dalt.
A magyar kerekesszékes vívó az éremért küzdhet a japán fővárosban.
A Londonban olimpiai aranyérmes Pálos egy japán, az Eb-ezüstérmes Major pedig egy olasz ellenfelet győzött le meggyőző játékkal.
Szvitacs Alexa csütörtök este harcolhatja ki az elődöntőbe kerülést.
Konkoly Zsófia mindössze nyolc századmásodperccel maradt el az első helytől.
Hajmási Éva olasz, lengyel és brit ellenfeleit is simán legyőzte.
A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő, azaz guide képviseli.
A magyar versenyzők tíz sportágban lesznek érdekeltek.
A koronavírus szempontjából Japánban rosszabb a helyzet, mint a nyári olimpia idején.
Az augusztus végén kezdődő paralimpián Szabó László legalább 15 érmet vár a magyar sportolóktól.