Különös jelentéssel bírtak a szimbólumok a 260 napos maja naptárban

maja naptár
Ezt a töredéket tárták fel a tudósok, ami valószínűleg egy maja naptár egy részét képezte
Vágólapra másolva!
Egy ősi mezoamerikai falfestmény töredékei között a guatemalai régészek egy maja szent naptár legkorábbi, egyértelmű bizonyítékát tárták fel. A templom falát egykor díszítő falfestmény egyik apró töredékén fekete pont és folytonos vonal alatt egy állat fejének nyomai láthatók – a „hét szarvast" jelképező szimbólumok, amely a naptár 260 napjának egyike.
Vágólapra másolva!

A lelet nagyon ritka példája az év „tisztán hieroglifa" napjának, amelyet a szénizotópos elemzés szerint valamikor időszámításunk előtt 200 és 300 között írtak. Ez több mint ezer évvel idősebb, mint a Guatemalában máshol található naptári képírások. Arra tekintettel, hogy a mennyire „érettnek" tűnik, szakemberek azt gyanítják, hogy a naptárt jóval azelőtt használták, hogy ezt az egy dátumot lejegyezték volna.

– írták a Science Advances folyóiratban publikált tanulmány szerzői, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – A helyzete a naptár még korábbi eredetére utalhat valamikor a középső preklasszikus korszakból, ha nem korábbról, bár a bizonyíték továbbra is közvetett.

Az úgynevezett „hét szarvas" dátumát több száz egyéb töredék között találták meg a Las Pinturas piramis alapjaiban, amely a guatemalai San Bartolóban található.

Ezt a töredéket tárták fel a tudósok, ami valószínűleg egy maja naptár egy részét képezte Forrás: SAN BARTOLO-XULTUN REGIONAL ARCHAEOLOGICAL PROJECT

Ez az építmény a maja történelem több rétegének ad otthont, és nagyjából időszámításunk előtt 800-ig nyúlik vissza.

A piramis volt a legutóbbi építmény, amelyet a helyszínen építettek, és festett falfestményeket ábrázol, amelyek a maja mitológiát ábrázolják. Alatta számos, más építmény is található, amelyek egykor szintén ezen a helyen álltak. Még 2005-ben, az ötödik építményréteg alatti ásatások során a régészek hieroglifákkal festett vakolatfalak maradványait tárták fel itt, amelyek az egyik legkorábbi bizonyítékot jelentik a hieroglifák írására a maja régióban.

Az ugyanabban a rétegben végzett későbbi ásatások pedig a hieroglif naptár talán legkorábbi bizonyítékára bukkantak.

A szakemberek szerint a festett vakolat töredékei valószínűleg egy falfestmény részei lehettek, ahol egyes felületeket kevert, színes festékek borítottak, másokat fekete vonalak jelöltek. A „hét szarvas" dátumát például fekete vonalakkal írták.

A maják egy 260 napos, szent naptárt követtek, amelyet még ma is használnak egyes őslakos közösségek.

Ebben a naptárban az egyes napok 1-től 20-ig vannak megnevezve meghatározott sorrendben, és évente 13-szor ismétlődnek. A hét szarvas napot például a nyolc nyúl nap, a kilenc víz nap és a tíz kutya követi.