Kontinensközi invázió - agresszív idegen fajok Európában

A kereskedőhajók fenékvizében vagy éppen használt gumiabroncsok között szelik át az óceánt, megtévesztik a naiv szigetlakókat, kedvező tulajdonságokkal kecsegtetik a gazdálkodókat, majd titkos vegyifegyvereket vetnek be, és kíméletlenül elbánnak a helyi vetélytársakkal. Az idegenhonos fajok terjedése már a gyarmatosítás korában óriási mértéket öltött, s mára az általuk okozott természetvédelmi, kulturális és nem utolsósorban gazdasági károk miatt a klímaváltozáshoz hasonló mértékű globális problémává terebélyesedett. Milyen betolakodók sújtják Európát?

Sikeres hódítók - Európai TOP 10

Európában jelenleg több mint 10 ezer nem őshonos, idegen fajt tartanak számon. Ezek jó része nem invazív, békésen meghúzza magát, de vannak közöttük igencsak agresszíven terjedő gyomok, gerinces és gerinctelen állatok. Íme, néhány a legvadabbak közül:

1. Tigrisszúnyog (Aedes albopictus)

Leírás, történet: Ázsiai, óceáni elterjedésű szúnyogfaj. A nőstények nappal aktívak, főként melegvérű gerincesek meleg vérével táplálkoznak. Világhódító útjára az 1970-es évek végén indult, Európába emberi segítséggel jutott el vízi, légi és szárazföldi kereskedelmi útvonalakon. A peték közvetítői a használt gumiabroncsok, illetve a népszerű "szerencsebambusz" (Dracaena), amelynek szállítóvizében a lárvák vidáman túlélhetik az utazást. Az utóbbi években Svájcban és Észak-Olaszországban is megjelent.

Hatások: mintegy 22 különböző arbovírus (ízeltlábúak közvetítésével terjedő vírus) és más kórokozó potenciális hordozója, köztük a nyugat-nílusi vírusé (WNV), amely melegvérű gerinceseket, betegít meg - szerencsére a humán áldozatok aránya ez idáig csekély.

Védekezés: a közvetítő közegek, tárgyak megsemmisítése, fertőtlenítése, valamint egyes vegyi anyagok használatosak, továbbá halfajok és szitakötők lehetnek természetes ellenségei.

2. Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

Leírás, történet: Az ernyősök családjába tartozó hatalmas termetű, akár 7 méteresre is megnövő lágyszárú növény. A Nyugati magas-Kaukázus vidékén és Közép-Ázsiában őshonos, Európába a XIX. század végén kerülhetett kerti dísznövényként. Mára a mérsékelt övi Európa nagy részén megtalálható, de egyelőre hiányzik a keleti, közép-keleti és a mediterrán országokból. Hazánkat az északi és nyugati határok felől ostromolja, egyelőre nem terjedt el.

Hatások: sűrű növésű, az eredeti flórát képes kiszorítani. A növény nedve fényérzékennyé teszi a bőrt, amely könnyen égési sérüléseket szenved az UV sugarak hatására.

Védekezés: Mérgező tulajdonsága miatt problémás, semmiképpen ne ugorjunk neki kaszával. Rendszeres legeltetéssel és kiegészítő gépi munkával visszaszorítható - ez történik például Szlovákiában a Szlovák karszt területén.

3. Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisifolia)

Leírás, történet: A XIX. század közepén jutott Európába, először Franciaországba és Németországba, Észak-Amerikából érkező mezőgazdasági termékek szennyezőjeként. Az első világháború idején azután a lovak segítségével sokfelé eljutott, mára Európa nagy részén előfordul. Némi kárörömmel tölthet el bennünket, hogy Dél-Amerika, Ausztrália, Kína, Japán és Tajvan sem parlagfűmentes.

Hatások: erősen allergén, a szénanátha tünetegyüttes fő okozója. Európa több országában, így Magyarországon is a legjelentősebb allergén növényfaj.

Védekezés: hatékony biológiai védekezés nincs ellene, a gyomirtókra ugyanakkor rendkívül érzékeny.

4. Kis jövevény a Dunában

Leírás, történet: a Dél- és Kelet-Ázsiában, valamint Ausztráliában és Afrikában őshonos kisméretű kagylófaj, a Corbicula fluminea az 1970-es években jelent meg Portugália, majd Spanyolország és Franciaország vizeiben. Vélhetően hajók nehezékvizében érkezhetett. Első osztályú invádor, folyamatosan terjed, nemrégiben jelent meg a Dunában, és várható, hogy előbb-utóbb a Balatonban is felbukkan.

Hatások: hasonló helytülő, szűrögető életmódú őshonos fajokkal versengve azok fogyatkozását okozhatja, továbbá - a vándorkagylóhoz hasonlóan - gazdasági károkat okozhat csatornákban, csőrendszerekben elszaporodva.

Védekezés: Leginkább a megelőzés segít, amelynek eleme, hogy a dísztavakból száműzni kell.

5. Egymilliárd tonnányi medúza a Fekete-tengerben

Leírás, történet: A Mnemiopsis leidyi nevű, 10 cm hosszúságú újvilági csalánozó-faj a 80-as évek elején került a Fekete-tengerbe egy hajó nehezékvizéből. A 90-es években eljutott a Márvány-, illetve a Földközi-tengerbe, és megtalálható az Északi- és Balti-tengerben is. Természetes ellenség híján őrületesen felszaporodott, így mára a Fekete-tenger biomasszájának túlnyomó részét ez a medúza alkotja: a 90-es évek közepén az állomány össztömegét egymilliárd tonnára becsülték - összehasonlításképpen ennyi halat fognak ki egy évben a Föld halászai. A Kaszpi-tengerben a helyzet, ha lehet, még rosszabb.

Hatások: a medúza a plankton állati szervezeteivel, ikrával és halivadékkal táplálkozik. A plankton mennyiségének katasztrofális csökkenése az őshonos gazdasági szempontból értékes halfajok, illetve a delfinek és fókák drasztikus megfogyatkozásához vezetett, fogyasztók hiányában a növényi és bakteriális plankton pedig jelentősen felszaporodott.

Védekezés: a megelőzésen kívül az utóbbi években a megoldást egy másik, hasonlóan újvilági elterjedésű rokonfajtól, a Beroe ovata fésűsmedúzától várják. Ez a faj fésűsmedúzákkal táplálkozik, így a Mnemiopsis természetes ellensége.