Érdeklődnek az új állások iránt az informatikusok

programozás kódolás programming coding laptop notebook fejlesztés
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Átadták a legnagyobb hazai informatikai verseny, az Országos IT Megmérettetés díjait, hetven informatikus összesen több mint 15 millió forint elismerésben részesült.
Vágólapra másolva!

A hetedszerre megrendezett versenyen 24 kategóriában mérte össze tudását a rekordszámú, csaknem 2900 induló. A verseny azt is megmutatta, hogy az informatikai piacot elérte a recesszió. A korábbinál jóval több induló járult hozzá, hogy a kategóriákat hitelesítő magyarországi vállalatok állásajánlatokkal keressék meg őket, ami azt jelzi, hogy több IT-szakember keresi a munkalehetőségeket.

Idén ősszel indul a verseny következő évada Forrás: Lukas / Pexels

Az Országos IT Megmérettetésen tavaly október és december között hét héten át versenyeztek informatikusok, főként tapasztalt szeniorok, egyéniben és első alkalommal csapatokban is, hogy kategóriájukban a legjobbak legyenek. Hétről hétre, egy meghatározott idősávban kellett megoldani a különböző feladatokat. Több kategóriában is lehetett nevezni, egy versenyző átlagosan öt szakterületen indult. A részvétel ingyenes volt.

Az IT Megmérettetés támogatja a versenyzők önképzését: nemcsak a helyes megoldást ismertetik a fordulók után minden kategóriában, hanem magyarázzák is, és egyéb információkat, linkeket kínálnak a szakmai fejlődéshez.

A mesterséges intelligencia felrázza az IT-piacot
A mesterséges intelligencia (MI) fejlődése és egyre általánosabbá váló használata az IT-munkaerőpiacon is jelentős változást hoz. Míg mostanáig az egy-egy területen kiemelkedő tudással rendelkező specialistákra volt igény, a szerepkörök teljes újragondolását hozhatja az MI, és a sokoldalúság fontosabbá válik.

Az összefüggéseket értő, generális tudással rendelkezőkre, a rugalmasan alkalmazkodókra nagy szükség lesz.

Ezt a trendet támasztják alá az Országos IT Megmérettetésen indulók is: az idei verseny legnépszerűbb kategóriái az MI-hez, a nyelvfüggetlen és front-end programozáshoz, az 5G-hez, az IT-biztonsághoz, valamint a fejlesztést és az üzemeltetést összefogó DevOps-hoz kapcsolódtak. Jellemző az informatikai trendekre, hogy az MI-kategóriában indulók száma három év alatt megháromszorozódott, hasonlóképpen az adatbányászathoz egyre jobban kapcsolódó Python-kategóriában is.

„A globális recesszió, az uniós források hiánya, valamint a mesterséges intelligencia hatásaitól való félelem miatt érezhetően visszaesett az informatikusok iránti kereslet az elmúlt hónapokban. Míg eddig óriási volt a hiány IT-szakemberekből, most az is elképzelhető, hogy tíz év után lesznek munkanélküli informatikusok. A munkaerőpiaci folyamatok a versenyzők hozzáállásában is megmutatkoznak. Amíg korábban a résztvevőknek körülbelül a fele járult hozzá, hogy a kategóriáját szponzoráló cég megkeresse ajánlattal, idén a játékosok kétharmada engedélyezte ezt. Tudomásunk szerint már a verseny idején kötöttek több munkaszerződést" – mondta Pulay Gellért, a verseny főszervezője.

Hetven díjazott, 15 millió forint nyeremény
A péntek esti, budapesti ünnepi eredményhirdetésen mintegy hetven versenyzőt díjaztak, összesen 15 millió forint értékben. A hetedik Országos IT Megmérettetés abszolút győztesének járó Hazánk legsokoldalúbb informatikusa díjat György Péter nyerte el. A legjobb hazai IT csapat az Ukatemi Technologies Zrt. csapata lett. A legjobb női játékos díját Pataki Gréta nyerte el. Emellett díjat kapott mind a 24 kategória győztese, valamint a második és a harmadik helyezettek is. Több különdíjat is kiosztottak, például a legfiatalabb, 13 éves versenyzőnek, Értékes Simonnak, aki két kategóriában is bekerült a legjobb huszonötbe. Az „Akinek mindig igaza van" különdíjjal Kulcsár Lászlót jutalmazták.

A verseny abszolút győztese az SAP Hungary felajánlásával, pihenéssel egybekötött szakmai tapasztalatszerző útra indulhat néhány napra Berlinbe. Vele tart majd az Akadálymentes weboldal kategória legjobb száz helyezettje közül kisorsolt versenyző is, ezzel is hangsúlyozva, hogy az internet mindenkié.

A következő Országos IT Megmérettetés októberben kezdődik, de előregisztrálni már most is lehet. A most zárult verseny feladatai és a megoldások pedig február 15-től május 31-éig ingyenes regisztráció után elérhetők bárkinek, aki tesztelni vagy fejleszteni szeretné tudását.

KategóriaA kategória hitelesítőjeA kategória győztese
.NET microservicesDXC TechnologyMagasvári Ákos
Akadálymentes weboldalakCONE developmentKuti Ákos
AWS FundamentalsDiligentMező Dávid Martin
Azure CloudMSCIPéter Benjámin
Beágyazott rendszerek (C)Robert Bosch Kft.Varjas István Péter
C++GoogleDr. Szalkai Balázs
Cloud BIDXC TechnologyStaszinszky Christian
Cyber securityContinentalGyörgy Péter
DevOpsE.ON Digital Technology Hungary Kft.Vajgel Viktória
Front-end fejlesztésClick-Clock powered by BCSPéter Benjámin
Java programozásClick-Clock powered by BCSGyörgy Péter
Hálózati ismeretekLufthansa Systems HungáriaKoszik Mátyás
Ipar 4.0 .NET C# alapokonSemilab Zrt.Dr. Szalkai Balázs
Ipari hálózatokCOM-FORTHLengyel Ádám
IT BiztonságEURO ONE Számítástechnikai Zrt.Orodán Tamás
KubernetesNokiaVörös Dániel
Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetésOne IdentityTomolák Bence
Mesterséges IntelligenciaUlyssys Kft.Haász Gergely Zsombor
Mobilfejlesztés – AndroidZenitechPéter Benjámin
Mobilfejlesztés – iOSZenitechTörök Zoltán Dániel
Nagy nyelvi modellek használata (ChatGPT, Bard, BingChat)Cambridge Mobile TelematicsDr. Szalkai Balázs
Nyelvfüggetlen programozásSAP Hungary Kft.Török Zoltán
PythonHCL Technologies – StarschemaGyőző Miklós
Windows / Microsoft Server üzemeltetésMagiComKun-Szabó Zoltán

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!