2002: az internet, informatika egy éve

Vágólapra másolva!
Internetes tarifák, online szolgáltatások, vérengző vírusok, tovább dúló órajel-háború, változó mobilfónia - csak néhány kifejezés az informatika, számítástechnika  2002-es trendjeiből. A TechBázis összefoglalójában az idei év történéseit tekintettük át.
Vágólapra másolva!

Az idei év jelentős változást hozott a számítógépes vírusok életében. 2002-ben ugrásszerűen felerősödött a tavalyi évben elkezdődő trend, miszerint a fertőzések egyre nagyobb százalékáért nem a hagyományos értelemben vett vírusok, hanem az úgynevezett férgek a felelősek - tájékoztat Gombás László, a Symantec rendszermérnöke. A szakember magyarázata szerint, míg a hagyományos vírusok csak valamilyen emberi beavatkozás - például a fertőzött fájl megnyitása után - tudnak akcióba lépni, a férgeknek nevezett programkódok már automatikusan is képesek aktivizálódni és ami ennél is lényegesebb, terjedni. Az első, nagyobb volumenben is terjedő, földrajzilag is jelentősebb területet érinti féregvírusok a tavalyi évben jelentek meg, hírhedt képviselőjük az azóta számos változatban újjáéledő Nimda.

Shakira vírus formájában is megjelent/techbazis/internet/20020607shakira.htmlPolitikai álhír szárnyán terjed a vírus/techbazis/internet/20020912virus.htmlBörtön vár a Melissa vírus készítőjére/techbazis/internet/20020502borton.html

Az elmúlt hónapok legvérmesebb számítógépes kártevői ebbe a kategóriába tartoznak, Gombás László szavai szerint "2002 a férgek éve". A Symantec összesítése szerint az idei évben a legtöbb jelentés a Klez féreg által okozott károkról szól, a program két verziója is képes volt bekerülni az ötös toplistára. Míg az először 2001-ben felbukkanó Klez változatai előkelő helyezésüket egész éves jelenlétüknek köszönhetik, az év legnagyobb meglepetést okozó kártevője a Bugbear. Bár a féregvírus csak szeptemberben bukkant fel az interneten, néhány hónapos viharos terjedés után a Symantec listájának második helyére tudta felverekedni magát. A gyakorta Tanatos néven is emlegetett Bugbear, sok más társához hasonlóan, megpróbálja leállítani a megfertőzött számítógépen futó antivírus alkalmazásokat és tűzfalakat, ezzel az adott rendszert védtelenné téve interneten keresztüli illetéktelen behatolásokkal szemben. Szintén képes a megtámadott gép billentyűleütéseit naplózni, így jelszavakat is ellophat. Érdekesség, hogy a megosztott hálózati erőforrásokat is kihasználó programkód hibája folytán előfordulhat, hogy a hálózati printerek működését megzavarja, így például a nyomtatók a legváratlanabb pillanatban is elindulhatnak. A féreg egyébként szinte az összes biztonsági vállalat toplistáján dobogós helyre került.

KasperskySophosSymantec
1.KlezKlezKlez.h
2.Yaha (Lentin)BugbearBugbear
3.BadtransIIBadtransKlez.e
4.BugbearElkernHybris
5.SircamMagistrMagistr
A világszerte legnagyobb mértékben terjedő
vírusok három cég összesítése szerint, 2002

A Bugbearhez hasonló féregvírusok, más terminológia szerint "összetett fenyegetések" terjedése várhatóan a jövő évben sem áll meg: egyes biztonsági vállalatok szerint az idei évben duplájára emelkedett a vírusfertőzések száma, s egyelőre semmi nem indokolja a trend megfordulását. A levelezési szolgáltatásokat fejlesztő brit MessageLabs szerint például közel duplájára emelkedett a cég rendszerén átmenő fertőzött e-mailek száma. Míg 2001-ben minden 400-ból egy level hordozott valamilyen kártevőt, az idei év végén ez az arány már 215:1-hez - áll a MessageLabs összehasonlításában.

Csökkenni látszik a nyitott ajtók száma

Gombás László szerint ahhoz, hogy az igazán hatékonyan vírusok terjedése visszafogható legyen, az internetes populáció legalább 35-40 százalékának rendelkeznie kellene a megfelelő védelmi eszközökkel: vírusirtó szoftverekkel, tűzfalakkal. A szakértő egyébként általánosságban 20 százalékra teszi azon otthoni felhasználók arányát, akik védelme megfelelőnek tekinthető. A hazai helyzetet vizsgálva pozitív tendencia látható e tekintetben Magyarország már ma is európai uniós tagnak minősíthető: egyre többen használnak valamilyen szintű védelmet számítógépükön. Szerencsére csökken azok száma, akik - mondván, hogy az ő gépükön nincs semmi olyan, ami védelemre szorul - "nyitott ajtókkal" csatlakoznak a netre: az első negatív tapasztalatok, például vírus okozta nagyobb adatvesztés után ők is beszereznek védelmi eszközöket. Tehát a hajlandóság jelen van, Gombás szerint a biztonsági szoftverek használatát pillanatnyilag inkább azok anyagi vonzata gátolhatja.

Az [origo] Társalgójában járt...http://trefort.netVityi Péter, a Microsoft ügyvezetője/techbazis/internet/20021025vityi.htmlBeck György, a HP vezérigazgatója/techbazis/internet/20021107beck.htmlSebők Erzsébet, a BSA főtitkára/techbazis/szoftver/20021218nemkutat.htmlKovács Kálmán, informatikai miniszter/techbazis/internet/20021003kovacs.html

Napjainkban sok szó esik a nagy számítógépes rendszerek összeomlása okozta esetleges katasztrófahelyzetekről. A vírusok, hackertámadások miatt csütörtököt mondó közlekedési, egészségügyi vagy pénzügyi rendszerek utáni állapotokról folyamatosan születnek víziók, ám a szakember szerint ezek az aggodalmak alaptalanok.

A kritikus informatikai rendszerek anyagi, technológiai és nem utolsósorban személyi erőforrásai igen magas fokú biztonságot garantálnak - véli Gombás, aki szerint a valóban kulcsfontosságú infrastruktúrák őrzői tudatában vannak felelősségüknek, és munkájukhoz megfelelő támogatást is kapnak. Azt ugyan senki sem állíthatja, hogy egy rendszer 100 százalékos biztonságú, ám egy ehhez közelítő értéknél minimálisra csökken a "system failure" esélye.