Helmut Newton: Szex és tájképek - fotókiállítás

Vágólapra másolva!
A divat- és portréfotóival, a "szépek, híresek és gazdagok" képi bemutatásával híressé vált Helmut Newton fotóművész munkáiból látható kiállítás csütörtöktől szeptember 29-ig Budapesten, a Ludwig Múzeumban.
Vágólapra másolva!

A múzeumi ismertető szerint: az 1920-ban Berlinben született fotográfus - aki 25 évig Párizsban élt, jelenlegi otthona pedig Monte-Carlóban van - a többi között Liz Taylorról, Catherine Deneuve-ről és Jack Nicholsonról készített, a kiállításon is látható portréival egy "globális médiatörténet ikonjait" teremtette meg.

A női aktra összpontosító életmű a szexizmus gyanúja miatt gyakran ellentmondásos fogadtatásban részesült, annál is inkább, mert portréinak többsége nem trendízű divatfotó, hanem értelmező, sőt gyakran szinte rosszmájú kép. Helmut Newton ábrázolja és kommentálja a társadalmat, analíziseket, moráltablókat készít a XX. század végéről - olvasható a múzeumi ismertetőben.

Ebből is kiderül: Newton képei kifejezetten a szélesebb közönség számára készített, mindazonáltal igényes darabok. Magyarországra portrékat, tájképeket, repülőterekről és éjszakai utcákról készült felvételeket, aktokat és csendéleteket hozott el a galéria; összesen 48 fotótablót tekinthetnek meg az érdeklődők.

Korábban:
Betiltották az Andres Serrano-kiállítás plakátját

Fórum:
Fotók a weben

Ajánlat:
Helmut Newton autoerotikus képei és fotói Firenzéről