Vágólapra másolva!
A Brooklyn Nets kosárlabdázója marad Kevin Durant, jelentette be az észak amerikai profilágban (NBA) érdekelt együttes kedden.

A kétszeres bajnok játékos még júniusban kért cserét a klubtól, ám miután Los Angelesben találkozott Steve Nash vezetőedzővel és a tulajdonosokkal, úgy döntött, marad a New York-i csapatnál.

Sean Marks, a Nets általános igazgatójának közlése szerint a csapat és az alapszakasz, illetve a döntő legjobbjának egyaránt kétszer megválasztott erőcsatár továbbra is azért fog dolgozni, hogy bajnoki címet szerezzenek.

Durant marad Forrás: AFP/2022 Getty Images/Elsa

A háromszoros olimpiai bajnok Durant tavaly négy évre szóló, 198 millió dolláros szerződést írt alá a brooklyniakkal azok után, hogy első szezonját Achilles-ín-szakadás miatt teljesen kihagyta a Netsben, a következő két idényben pedig csak 90 alapszakasz-mérkőzést játszott.

A Brooklyn a rájátszásban 2020-ban - még Durant nélkül - az első körben búcsúzott, egy évvel később a főcsoport-elődöntőben esett ki, idén pedig újra az első körben "söpörte ki" a csapatot a később nagydöntős Boston.