Vágólapra másolva!
A FIA Motorsport Világtanácsa szerdán döntött arról, hogy eddigi formájában megszűnik a túraautó-világbajnokság, mely lényegében összeolvad a TCR sorozattal, és WTCR néven él tovább. Az újítások a promóterek szerint az eddiginél is nagyobb izgalmakat tartogatnak majd a nézők számára.

A WTCC-t szervező Eurosport Events vezetője, Francois Ribeiro szerint minden korábbinál versenyképesebb mezőny, izgalmas versenyek és szurkolóbarát formátum vár a túraautózás kedvelőire. Hasonlóan nyilatkozott a TCR International alapítója, Marcello Lotti is.

A Eurosport Events tapasztalt promótere a FIA jóváhagyásával együtt alkotja a WTCR-t, ami a TCR koncepció végső elismerését jelenti" - áll az Origóhoz eljuttatott közleményben.

Michelisz Norbert (jobbról a második) nagy nyertese lehet az újításoknak, hiszen csapattulajdonosként a TCR-ben, versenyzőként a WTCC-ben is érdekelt volt eddig. Forrás: PHOTO 4/Photo 4 - TCR International Series Facebook

Az új szabályozás legfeljebb 26 indulót engedélyez, a sorozatban a gyári jelenlét nem engedélyezett. Hétvégenként három versenyt láthatunk majd, a WTCR négy kontinensre utazik majd el a 10 versenyhétvégén.

A menetrend a következő lesz:

Első nap:
- Első szabadedzés (30 perc)
- Második szabadedzés (30 perc)
- Időmérő (30 perc)
- Első verseny (Az első tíz helyezett a következők alapján kap pontokat: 27-20-17-14-12-10-8-6-4-2)

Második nap:
- Q1 időmérő (25 perc)
- Q2 időmérő (10 perc)
- Q3 időmérő (top5 "szétlövés")
- Második verseny (Az első tíz helyezett pontozása: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1)
- Harmadik verseny (Az elsőz tíz helyezett pontozása: 30-23-19-16-13-10-7-4-2-1)