Vágólapra másolva!
A Németh Andrást foglalkoztató Hamburger SV Hansa Rostock elleni mérkőzésén két füstbombát szállító távirányítású játékautót vezéreltek a szurkolók a pályára.

A német másodosztályban rendezett Hansa Rostock-Hamburger SV találkozót már a tizedik percben félbe kellett szakítani rövid időre, miután füstbombákkal felszerelt távirányítós játékautók zavarták meg az összecsapást. A német drukkerek, akik a mérkőzés alatt teniszlabdákat is bedobáltak a pályára, így lázadnak a Német Labdarúgó Szövetség (DFL) ellen, amely új befektetőket vonna be a Bundesligába, cserébe pedig a televíziós közvetítési jogok egy részéről lemondana.

A négyszeres magyar válogatott Németh András a 88. percbe állt be csereként. A HSV jelenleg az osztályozót jelentő harmadik helyén áll a tabellán.

A Hamburg - amely a hét elején rúgta ki vezetőedzőjét, Tim Waltert - az elmúlt négy fordulóban csak négy pontot gyűjtött, jelenleg viszont az osztályozót jelentő harmadik helyén áll a tabellán.