A 4. percben már egy óriási helyzetet hagyott ki a vendég Inter: Dimarco beadása után Lautaro Martínez elé került a labda, az argentin csatár azonban tíz méterről a bal kapufa mellé lőtte a labdát. A 11. percben Çalhanoğlu húszméteres lövése pattant le Szczęsny melléről, de másodszorra már magához szorította a labdát a Juventus kapusa.
A 19. percben a torinóiak szárnyvédője, Kosztics adott be balról, és Bremer a levegő felugorva tudta elérni a labdát, de csak az oldalhálót találta el. Az első félóra után mindkét csapat négy kapuralövéssel próbálkozott, de csak az Inter találta el az ellenfele kapuját. A 26. percben Dimarco szögletét követően Lautaro csúsztatta meg a labdát.
Dzeko fejese pár centivel ment el a jobb kapufa mellett.
Néhány perc múlva a holland Dumfries próbálkozott lövéssel tizenöt méterről, sikertelenül.
A félidő utolsó öt percében az Inter többször is megszerezhette volna a vezetést. Mkhitaryan találta meg egy zseniális labdával a jobb oldalon a védőktől elmozgó Barellát,
akinek élesen középre lőtt labdáját Dumfries öt méterről a kapu fölé lőtte.
Három perc múlva Acerbi kapáslövésébe állt bele a kiválóan játszó Bremer. A hazaiak minimális veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára az első félidőben.
A második félidő elején gólt lőtt a támadásban addig passzív Juventus: az 52. percben Kosztics remekül fordult le Barelláról egy passz után, majd egészen az Inter ötöséig futott.
A torinóiak játékosának visszagurított labdájára a francia Rabiot pazar mozdulattal lőtte ki a bal alsó sarkot.
A 63. percben Kosztics szöglete után Danilo talált be az Inter kapujába, de a videóbírózás után nem adták meg a Juventus játékosának gólját. Az Inter nagyobb fokozatra kapcsolt, de a 72. percben ismét óriási helyzetet hagyott ki a milánói csapat:
az argentin Lautaro Martínez tízméteres lövését védte nagy bravúrral a Juventus kapusa.
Három perccel később Kosztics találta telibe a baloldali kapufát.
Az utolsó tíz percben az Inter mindent megtett az egyenlítésért, és Inzaghi cserékkel próbált frissíteni a csapat játékán. Darmian, Bellanova, és a sérüléséből felépülő Brozovic is pályára lépett.
Azonban ez mit sem ért, mivel a 84. percben újabb találatot szerzett a Juventus: a csereként beállt Di Maria remek ütemben ugratta ki Koszticsot, aki a tizenhatoson belülre érve egy csel után remekül játszotta meg a hosszú oldalon érkező Fagiolit. A fiatal játékos tíz méterről a léc alá lőtte a labdát.
A hátralévő időben az Inter mindent megtett az egyenlítésért, de hiába lőttek tizennégyszer kapura a milánóiak a Juventus nyolc kísérletével szemben, nem sikerült gólt lőniük. Simone Inzaghi csapata így elbukta a rangadót.
Serie A, 13. forduló
2. félidő |
---|
88Edin Dzeko |
84Nicolo Fagioli |
84Filip Kostic |
81Fabio Miretti |
81Henrikh Mkhitaryan |
81Denzel Dumfries |
81Milan Skriniar |
77Danilo |
74Federico Dimarco |
74Hakan Calhanoglu |
73Arkadiusz Milik |
68Milan Skriniar |
63Danilo |
56Hakan Calhanoglu |
52Adrien Rabiot |
52Filip Kostic |
Dzeko
Martinez
Onana
Skriniar
de Vrij
Acerbi
Dumfries
Barella
Calhanoglu
Mkhitaryan
Dimarco
Juventus
1Wojciech Szczesny |
6Danilo 77 63 |
3Gleison Bremer |
12Alex Sandro |
11Juan Cuadrado |
44Nicolo Fagioli 84 |
5Manuel Locatelli |
25Adrien Rabiot 52 |
17Filip Kostic 84 52 |
20Fabio Miretti 81 |
14Arkadiusz Milik 73 |
21Kaio Jorge |
10Paul Pogba |
33Marley Ake |
2Mattia De Sciglio |
32Leandro Paredes |
8Weston McKennie |
18Moise Kean |
7Federico Chiesa |
22Angel Di Maria |
24Daniele Rugani |
23Carlo Pinsoglio |
36Mattia Perin |
15Federico Gatti |
19Leonardo Bonucci |
30Matias Soule |
Internazionale
9Edin Dzeko 88 |
10Lautaro Martinez |
24Andre Onana |
37Milan Skriniar 81 68 |
6Stefan de Vrij |
15Francesco Acerbi |
2Denzel Dumfries 81 |
23Nicolo Barella |
20Hakan Calhanoglu 74 56 |
22Henrikh Mkhitaryan 81 |
32Federico Dimarco 74 |
90Romelu Lukaku |
1Samir Handanovic |
21Alex Cordaz |
5Roberto Gagliardini |
8Robin Gosens |
11Joaquin Correa |
12Raoul Bellanova |
14Kristjan Asllani |
33Danilo D'Ambrosio |
36Matteo Darmian |
45Valentin Carboni |
77Marcelo Brozovic |
95Alessandro Bastoni |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Juventus | 36 | 18 | 5 | 13 | 49-28 | 21 | 67 | D D D D D |
4. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
5. | Atalanta | 35 | 19 | 10 | 6 | 65-39 | 26 | 63 | D GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 36 | 17 | 10 | 9 | 63-44 | 19 | 60 | V GY D D V |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | ACF Fiorentina | 35 | 15 | 12 | 8 | 53-40 | 13 | 53 | D GY GY V GY |
9. | SSC Napoli | 36 | 13 | 11 | 12 | 53-46 | 7 | 51 | D V D D V |
10. | Torino | 36 | 12 | 10 | 14 | 33-32 | 1 | 50 | D D V D GY |