Vágólapra másolva!
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott Vancsa Zalán és Kerezsi Zalán két-két góljával, valamint Gera Zalán és Debreceni Ákos egy-egy találatával győzte le 6-2-re a szintén az elitkörre készülő bosnyák együttest Szegeden.

A Tímár Krisztián vezette U19-es válogatott ősszel csoportelsőként jutott tovább a hazai rendezésű Eb-selejtező minitornáról, és most a március végén megrendezésre kerülő elitkörre készül, ahol már az Eb-részvétel kiharcolása lesz a tét.

A felkészülés első állomásaként a mieink a bosnyákokkal mérkőztek meg a szegedi Szent Gellért Fórumban. A szakmai stáb ezúttal nem számíthatott a külföldön futballozó kerettagokra (valamint pár hazai alapemberre), így néhány új labdarúgó is lehetőséget kapott a bizonyításra. Az MLSZ beszámolójából kiderült, hogy a magyar válogatott ugyanazt a bátor játékot mutatta, mint az őszi mérkőzésein, már az ellenfél térfelén igyekezett agresszíven letámadni és labdákat szerezni, és gyors átmeneteket követően helyzeteket kialakítani. Ennek eredményeképp a magyar csapat már az első félidőben 4-1-es előnyre tett szert és végül 6-2-es győzelmet aratott.

Az U19-es válogatott kiütéses győzelmet aratott Forrás: mlsz.hu

A találkozón a Manchester Cityt is működtető City Group által szerződtetett Vancsa Zalán két gólt szerzett a találkozón. A 17 éves támadó a 13. percben egy lecsorgó labdát vágott be hat méterről, majd a 38. percben egy remek átvételt követően értékesített egy ziccer.

"Örülök, hogy több olyan labdarúgó is megmutatta, hogy számíthatunk rá, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott a bizonyításra. Több poszton is nagy a versenyhelyzet a csapatba kerülésért, ami érzékelhetően extra motivációt ad a játékosoknak, és ebből az egész válogatott profitálni tud.

– mondta a mérkőzés után Tímár Krisztián.

Magyarország-Bosznia-Hercegovina 6-2 (4-1)
Magyarország: Balázs - Debreceni, Alaxai, Mayer (Vas, 71.) - Kovács, Horváth (Csatári, 80.), Nagy (Sztojka, 71.), Bényei, Kerezsi (Benczenleitner, 71.) - Vancsa (Czérna, 80.), Gera (Redzic, 80.)
Bosznia-Hercegovina: Sahinovic - Racic, Mizic, Marjanac, Sabljic, Ramic, Sakota, Popara, Milos Cvjetinovic, Mladen Cvjetinovic, Sucic
Gólszerzők: Vancsa (2), Kerezsi (2), Gera, Debreceni, ill. Sabljic, Marjanac