A klubhűség mintaképe felért a csúcsra

Az Európa-bajnokságot követően az UEFA technikai bizottsága alighanem gondban volt, amikor ki kellett jelölnie a torna legjobb futballistáját. Az nyilvánvaló volt, hogy egy spanyolnak kell nyernie, de nehéz lehetett eldönteni, hogy a csapatból kit is tüntessenek ki. Végül Xavira esett a választásuk, aki kevésbé látványosan, ámde annál hasznosabban futballozott - és az Eb utolsó két meccsén a kapu előtt is feltalálta magát.

De nem ez volt az egyetlen trófea, amit 1999-ben begyűjtött, hiszen a spanyol U20-as válogatottal szerepelt a korosztályos világbajnokságon is, amelyet Nigériában rendeztek. A spanyolok esélyesként utaztak el a tornára, és Xavi vezérletével meg is nyerték az aranyérmet. A Barca középpályása csak a Honduras elleni, tét nélküli csoportmeccset hagyta ki, a többi mérkőzést végigjátszotta, és két gólt is szerzett: egyet az Egyesült Államok ellen szabadrúgásból, a másodikat pedig a Mali elleni elődöntőn. Klubtársával, Gabrival együtt az együttes legjobbjai voltak, de a csapatban szerepelt még Carlos Marchena is, a cserekapust pedig Iker Casillasnak hívták...



Xavi a következő idényben még több lehetőséget kapott a Barcában, főleg azok után, hogy példaképe, Josep Guardiola sérülés miatt sokat hiányzott. A klub vezetősége számára végképp bebizonyosodott, hogy a lassan kiöregedő Guardiolának megvan a tökéletes utánpótlása, ám a nagyválogatottban való bemutatkozás még váratott magára. Elsősorban azért, mert 2000 őszén Xavi az olimpián vett részt. Az ötkarikás tornán szerepelt spanyol együttes elsősorban az U20-as vébén aranyérmet szerzett gárdára épült, vagyis Xavi itt is alapembernek számított, és megint csak remekül teljesített. A csoportkörben gólt lőtt a Koreai Köztársaság ellen, az olaszok elleni negyeddöntőben nagyon fontos gólpasszt adott Gabrinak, a Kamerun elleni fináléban pedig már a második percben eredményes volt (mégpedig szabadrúgásból), ám a döntőt tizenegyesekkel végül az afrikaiak nyerték meg.